Ez az angyal őrködik a munkád felett.
Az angyalok nemcsak életünk és szeretteink élete felett, hanem hivatásunk felett is őrködnek. Segítik előmenetelünket, szakmánkban való kiteljesedésünket.
Hivatásunk megválasztása, a siker, a karrierünk egész életünkre kihat. Olyan pályát kell választanunk, amelyben örömünket leljük, boldoggá tesz bennünket, fejlődni tudunk benne. És persze, mivel Földön élünk - anyagi biztonságot is teremt számunkra.
Jó helyen vagyunk-e? Jó pályát választottunk-e? Ezt már amint belépünk a munkahelyünkre, érezzük: ha jól érezzük magunkat, azt érezzük, hogy örömet okoz a munkánk, fejlődni tudunk, akkor jó helyen vagyunk. Azonban, ha a munkahelyünkre belépve pánik fog el, hányingerünk van, rosszul érezzük magunkat, ez azt is jelentheti, hogy nem jó helyen vagyunk.
Mely angyalok segíthetnek nekünk munkahely-, pályaválasztásban, a siker elérésében és a karrierben?
Metatron arkangyalhoz, a karrier angyalához mindegyik foglalkozás kapcsán fordulhatunk, azonban vannak különféle hivatásokhoz, szakmákhoz szorosan kapcsolódó angyalok is. Mutatom, melyek ezek az angyalok.
- Ariel: Állatokkal, madarakkal kapcsolatos foglalkozások
- Chamuel: Kreatív foglalkozások, úgy mint formatervezés, előadóművészet, képzőművészet, építészet, stb.
- Gábriel: Kommunikáció, blogírás, írás, tárgyalás
- Haniel: Miszticizmus, spiritualitás
- Metatron: Könyvtárosság, könyvelés, írás
- Mihály: Védelmező foglalkozások, katonaság
- Raguel: Adminisztratív munkák, jog, tanácsadás, harmóniateremtéssel kapcsolatos hivatások
- Rafael: Gyógyítás, ápolás, terápia
- Raziel: Tudomány, innovációk, tanulmányok
- Sariel: Tanácsadás, tréningek, tanítás
- Uriel: Meteorológia, környezetvédelem
Ha ennél is tovább mennél: "karrieroltár"
Készíthetünk magunknak "karrieroltárt", akár a munkahelyünkön is. (Amennyiben lehetséges, kollégák szemei elől legyen elbújtatva, ne legyen túl direkt az elhelyezés, hogy az energiájuk ne kavarjon bele). Lehet az ablakpárkányon, vagy az íróasztalunk egyik sarkában, a cél úgyis az, hogy a figyelmünket még inkább a szándékunkra. Ide helyezzük el a vágyott hivatásunkra jellemző tárgyakat. Az ezt segítő Angyal képét is ide kitehetjük. Ha például az áhított foglalkozásunk utazással kapcsolatos, tegyünk ki egy játékautót/térképet, vagy bármit, ami erre emlékeztet bennünket. Ez a kis sarok legyen mindig tiszta, rendezett, amikor ránézünk okozzon örömet számunkra.
Az Angyalokról olvass tovább ITT.