Bangkokban 1994-ben a Théraváda buddhista kolostor szerzetesi vadon élő állatoknak alapítottak menedékhelyet. Az állatok legtöbbje tigris. A helyet Wat Pa Luangta Bois Yanasampanno - nak, vagyis Tigris Templomnak nevezik.
1999-ben, a helyi lakosok találtak egy tigrist, amely a buddhista szerzetesek kolostorának környékén ólálkodott. Az orrvadászok röviddel ezután megölték a tigrist, de hamarosan a kolostorban feltűnt néhány tigriskölyök, melynek utólag kiderült, hogy megölt állat volt az anyukájuk.
Az a hír járta, hogy a tigrisek kicsi ketrecekben, szűk helyen tengődtek, ezért 2011 nyarán megnyitották a Tigris-szigetet, ahol megfelelő körülmények között élhetnek a vadállatok.
A Tigris Templom évente 600 látogatót fogad. A tigrisek etetése, gondozása napi 100 dollárba kerül. Ezért egyre többet hallani arról, hogy a buddhista szerzetesek nehezen bírják a a fenntartási költségeket kifizetni.
A Care for the Wild nemzetközi állatorvosi és állatjóléti szervezet munkatársai szerint, a thaiföldi Tigris Templom vadállatai azért látszanak olyan nyugodtnak és békések, mert nyugtatót kapnak (remélem nem így van! )
Ezen kívül, a szervezet a Vad Tigris Templom személyzetét azzal gyanúsították, hogy illegális állatkereskedelmet folytatnak, illetve, hogy a turistákat életveszélyes helyzetbe hozzák.
Csak reménykedni tudok, hogy a rágalmak nem igazak. Mert ezek az állatok annyira gyönyörűek, és nem érdemlik meg, hogy rosszul bánjanak velük!
Kövess a FACEBOOK-on is!
pravda.ru