Az iskolaév vége felé számot vetnek a tanárok, a diákok, a szülők. Előkerülnek a dolgozatok, hogy hátha még egy kicsit segítenek az év végi jegyeket felfelé kerekíteni. De nem az alábbiak! Ezek inkább csak mosolyt csalnak az arcunkra! :) Fogadd szeretettel!
Egy kis közlekedéstörténet:
- A gőzmozdony nem sokáig maradt ringben, mert kiütötte a dízelmozdony ami motorjában robbanás történt.- A lóvasutat az ember is tudta húzni.- A villamost úgy különbözetjük meg, hogy sárgára festik.- 1970-ben feltalálták a vonatot és így már könnyű elutazni bárhová.Csak fizetni kell a jegyért.
Harmadikosak a csapadékképződésről:
- Ha a hideg levegő összeütközik a meleg levegővel abból lehelet lesz.- Ha hajnalban kimegyünk, vizes lesz a papucsunk. A hódara káros, mert feldönti a kocsikat.
- Csapadékfajta: lisztharmat.
- A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek maguk elé.
- A nemzetiségi iskolákba több ajkú diákok járnak.
- Nyáron nő a kalapos gomba, télen a kucsmagomba.
- Villon fő műve az Ótestamentum.
- A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda…
- József, a vaskalapos király Mária és Terézia fia volt.
- A fecske egy költöző madár olyan, mint a gólya, csak sokkal kisebb és nem hasonlít rá.
- Barbarosa seregében kitört a pestis, amely elől maga a császár is csak álruhában tudott menekülni.
- Ady Boncza Bertalant vette feleségül.
- Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak.
- A Toldi olyan mű, amelyben a főhőst feldolgozzák.
- A kőolajat kövekből sajtolták.
- Eötvös József többek között Budán született.
- A XVIII. századi főurak palotakertjei tele voltak szépen nyírt szökőkutakkal.
- Anonymus III. Béla névtelen jegyese volt.
- A Bibliát Guttenberg találta fel.
- A kutatók az őshazában megtaláltak az ősmagyarok hátrahagyott részeit.
- A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért senkit nem lehet kétszer megölni.
- Egyiptom oslakói a múmiák.
- Julius Ceasart a márciusi Idusok ölték meg.
- És akkor a költő megírta Szundi két apródja címu verset.
- Lincoln anyja már csecsemő korában meghalt.
- Az éhen halt sereg kitakarodott az országból.
- A harangvirág a bimbambuszok családjába tartozik.
- A végek vitézei többnyire nem éltek haláluk napjáig, mert már korábban elestek.
- Shakespeare víg nőkkel élt Windsorban és tévedésbol vígjátékokat írt.
- Zrínyit a bécsi kamarilla által felbérelt ólmozott vadkan ölte meg.
- Az őserdő olyan terület, ahova emberi kéz meg nem tette be a lábat.
- A zsidó egyházi zene legismertebb tekintélye Palesztina volt.
- Kolombusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt.
- Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa.
Ha még nem fáradt el a nevetőizmod, íme még néhány:
A hajó jéghegynek ütközött és elsüllyedt a Duna közepén. Innen gyalog folytatták útjukat.
Az ókorban a szabadokat csak a rabszolgák elégíthették ki.
Amíg Madách a börtönben sínylődött, felesége romlásnak indult.
Szulimán szultán az egri vár alatt haragjában megütötte a gutát.
A janicsárok felmentek Budára, elszaporodtak es elfoglalták a várat.
IV. Béla a tatárjárás után a kihalt nép pótlásáról személyesen gondoskodott.
IV. Béla várromokat épített.
A hősies várkatonák általában nem érték meg a haláluk napját, mert már korábban elestek a csatában.
Mikor II. Endre a Szentföldről hazatért, országát és feleségét fenekestül feldúlva találta.
Dugovics Titusz hátsóját a falnak támasztotta, és azon felmászott.
A századfordulón Ady termékenyítette meg a tudósokat.
Radnóti Miklós fasiszta építőtáborban halt meg.
Móricz Zsigmond később megnősül, és elveszi feleségét.
A néma Katrin hallgatag lett...
Arany János 1817-től 1822-ig született.
A Hunyadi László olyan ballada, amelyben a főhőst feldolgozzák.
Rákóczi Ferenc úgy halt meg, hogy belefulladt a Rodostóba.
Arany János velszi bárdokkal sújtott le a Habsburg-házra.
Leonardo da Vinci két olasz földbirtokos volt a középkorban.
Zrínyi Miklóst a bécsi kamara által feltüzelt vadkan ölte meg.
Petőfi egy szegény cselédlány és a magyar nép fia.
Petőfi úgy rohant a csatába, hogy jobb kezében a vers, bal kezében pedig a kard volt.
Kölcsey 1815 januárjától 1816 tavaszáig nem írt verset. Ebből az időszakból 3 verse maradt ránk.
A vers első részében egy nagy lógó férfifejet látunk.
A Csongor alá felsorakozó szereplők: Tünde..
Egy gyermek kihordása 9 hónapig tart, függetlenül attól, hogy hány nőt alkalmazunk a feladat megoldásához.
Remélem sikerült egy picit felvidítanom Téged! :)
Ha tetszett a gyűjtemény, oszd meg mással is!
Kövess a FACEBOOK-on is!