Ahogy én gondolom az újévi malacos sütit!
Már említettem, hogy nem vagyok egy nagy konyhatündér! :) Mondjuk nem a képességeimmel van baj szerintem, hanem a motivációval. Mivel egyedül élek, nem kell senkire főznöm - sajnos! Na de majd 2015-ben eljön az igazi (legalábbis a horoszkópom szerint :) ) és akkor minden megváltozik! Gasztrobloggerek, vigyázat! :)
Tehát az újévi leveles tésztából készült malacok elkészítéséhez leveles tésztára van szükség (a cenzúrázott verzió így kezdődik: Vegyél egy friss, leveles tésztát a boltban - ez azért jó, mert már ki van nyújtva, csak ki kell tekerni és már szaggathatjuk is).
1. Állítsd össze a leveles tésztád és nyújtsd ki! (Tekerd ki a csomagolásból a bolti leveles tésztád - ha meg van törve valahol, azt simítsd ki, "ragaszd" össze).
2. Vegyél elő egy nagyobb és egy kisebb poharat, és szaggass belőle kerek formákat (előtte lisztbe mártsd a formát)!
3. A szemét borsból csináltam, az orrlyukát pedig köménymagból.
4. A Füleket először az orrának a köréből csináltam : negyedeltem a kört, 2 pár fül lett belőle. De aztán inkább először a fejet és az orrot kiszaggattam, és a maradék sarkakból csináltam meg a füleket.
5. Felvertem egy tojást, és a kész malacokat bekentem vele (mivel nincs ecsetem, sajnos ez a része nem sikerült túl jól :( ) Volt olyan, amire nem kentem tojást, de azok viszont nagyon kiszáradtak és nagyon törtek, szóval mindenképpen jó a tojás rá.
6. Aztán tedd be az előmelegített sütőbe 15-20 percre és süsd készre.
A pemzlihiány miatt sajnos a tojás eléggé szétfolyt! :( De te biztos ügyesebb leszel! :)
7. Aztán sorakoztasd a malackákat egy tálcára és már jöhetnek is a vendégek!
A tojás miatti bénázásom leszámítva, azért nem lettek olyan rosszak! :)
Próbáld ki, neked biztosan jobban fog sikerülni! Jó étvágyat hozzá!
Még több (jobban sikerült :) ) receptet ITT találsz!
Boldog Új Évet Kívánok!