Konfuciusz (孔子 - kínaiul) az időszámítás előtt 551-ben született Kína keletei részén, Lu fejedelemségben és itt is hunyt el i.e. 479-ben. Kína legjelentősebb filozófusainak egyike.
Bölcseleteit a Beszélgetések és mondások című tartalmazza, melyet tanítványai jegyeztek le. Ő alapította meg az „írástudók iskoláját”(zsu-csia 儒家), amelyet Nyugaton konfuciánus iskolaként ismernek. Tanításai a kínai kultúra és gondolkodás alapjává váltak. Filozófiájának hatása mind a mai napig töretlenül meghatározó szerepet játszik egész Délkelet-Ázsiában. A mester bölcselete ma már nemcsak Kínában éli egyre erősödő reneszánszát, hanem az egész világon mind többen fordulnak elismeréssel felé. (wikipedia.org)
Konfuciusz, miközben tanítványaival sétált, beszélt, sok olyan dolgot mondott, mely a változásra, a jobbá levésre sarkallta őket. Ezek közül gyűjtöttem össze egy csokorral. Fogadd szeretettel okulásul!
A nemes ember mértéktartó beszédében, de kitűnik tetteivel.
Jobb gyertyát gyújtani, mint szidni a sötétséget.
Ami a bölcs szeme előtt áll: a kötelesség; ami a közönséges ember szeme előtt áll: a haszon.
Mondd el és elfelejtem; mutasd meg és megjegyzem; engedd, hogy csináljam és megértem.
Minden a szavak helyes használatán múlik.
Az emberek hibái mindig megfelelnek annak a körnek, amelybe tartoznak.
Hogy állandóan boldog lehess, folyton változnod kell.
Ha valakivel alapvető dolgokban nem tudsz egyetértésre jutni, ne kovácsolj vele közös terveket.
Csak a legokosabb és a legbutább ember nem változik.
A szép mindenütt jelen van, csak kevesen veszik észre.
Ha erőd kevés, akkor félúton kidőlsz, de ne feküdj le már az út elején.
Akik különböző úton járnak, nem adhatnak egymásnak hasznos tanácsokat.
Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg.
Ha kis dolgokban nem vagyunk türelmesek, akkor a nagy álmainkat hiúsítjuk meg.
Ha hibázol és nem javítod ki, akkor követed el igazán a hibát.
Az élet valójában egyszerű, csak mi ragaszkodunk hozzá, hogy bonyolulttá tegyük.
Jobb gyertyát gyújtani, mint szidni a sötétséget.
Nem az a dicsőség, hogy soha nem esünk el, hanem az, hogy mindig felkelünk, valahányszor elesünk.
A tigrist előbb gondolatban kell elejteni - a többi csak puszta formalitás.
Kevesen vannak, akik azért vesztettek valamit, mert lemondtak róla.
Az én kedvencem az első idézet. És neked melyik tetszik?
Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!
Kövess a FACEBOOK-on is!