A mai rohanó világunkban, a gyors életmódunk során nincs időnk befogadni és úgy reagálni a dolgokra, ahogyan kellene.
A Dalai láma, a Tibeti Állam és egyben az Egyház feje annak ellenére, hogy évek óta "menekült"-ként él, vagyis arra kényszerült, hogy lehagyja otthonát, mégis a kiegyensúlyozottság, a béke és a szeretet tükröződik az arcán, sőt minden mozdulatán.
A Dalai láma többféle intést, jótanácsot, tippet és ajánlást kínál mindazoknak, akik szeretnék életüket jobbá tenni, szeretettel telibb, bensőségesebb és a lelkibb életet élni. Az alábbi idézet is tőle származik, és ahhoz ad tanácsot benne, hogyan és miért éljünk pozitívan.
"Foglalkozzunk azzal, ami igazán fontos az életben. Mindig a pozitív szemlélet legyen a célunk. Nem azért születtünk meg, hogy bajt csináljunk, bajba keveredjünk, negatív gondolatok árasszanak el bennünket. Próbáljunk meg a jó élményeinkre, történésekre összpontosítani, legyünk emberségesek, együttérzőek egymással. Így az életünk sokkal boldogabb, békésebb lesz” – véli a Dalai Láma.