Lótusz

Lótusz

21 angyali megerősítés, hogy bevonzd a csodákat életedbe

2018. október 28. - Lótusz_blogger

Pozitív megerősítések, melyek segítségével az angyalok csodát hoznak életünkbe.

b9c8cfebc1aff6d0c11da9ffbd04ec50.jpg pinterest.com


Mondd el minden reggel és este. Ha 21 napon keresztül ismétled, szokásoddá válik.  Az életed része lesz. Elhiszed. És bevonzod.

Angyalok vesznek körül ebben a pillanatban.

Az Angyalok Isten fényét sugározzák rám,

és rajtam keresztül a világra.

Elfogadom ezt a szeretetet Istentől és az Angyaloktól.

Megérdemlem a szeretetet.

Megérdemlem a boldogságot.

Megérdemlem, hogy egészséges legyek.

Megérdemlem az égből érkező segítséget,

és most rögtön el is fogadom.

Kérem Istent és az Angyalokat,

hogy vezessenek, és segítsenek nekem.

Hallgatok belső hangomra és megérzéseimre.

Belső hangom és érzéseim

Istentől és az Angyaloktól érkező útmutatások.

Mindössze vezettetésre van szükségem.

Teljes hittel követem az útmutatást.

Tudom, hogy Isten és az Angyalok szeretnek engem,

és most ebben a pillanatban is vezetnek.

Elfogadom az Angyalok szeretetét.

Elfogadom a szeretetet.

Szeretek.

Én vagyok a szeretet.

Szerető szívű vagyok.

Nagyon szeretett vagyok.

Mindenki szeret engem.

Mindenkit szeretek.

Mindenkinek megbocsátok. Megbocsátok önmagamnak.

Mindenkinek, akivel találkozom, átadom Isten szeretetét.

Figyelemmel kísérem a gondolataimat, és csakis pozitív,

szeretetteljes gondolatokat engedek meg magamnak.

A szeretet bőségesen jelen van a világban.

Mindenki számára van elég.

Mindenből bőségesen jut nekem.

Csodálatos, szeretetteli embereket hívok be az életembe.

Az Angyalok és én örömmel üdvözlünk minden új alkalmat,

amikor szolgálhatjuk a világot.

Folyamatosan jutalomban részesülök.

Életem harmonikus és békés.

Békés vagyok.

Ragyogó vagyok.

Boldog vagyok.

angyaluzenet.hu

Erre figyelj novemberben csillagjegyed szerint

Egy jótanács minden csillagjegynek novemberre.

Mi várható idén novemberben? Egy-egy üzenetet adok át neked csillagjegyed szerint, hogy mi az, amire jobb, ha odafigyelsz novemberben!

KOS

"Ne dönts felfokozott érzelmi állapotban! A fontos döntéseket hideg fejjel, átgondoltan hozd meg!"

BIKA

"Nem fogják minden erőfeszítésed értékelni. De ez nem azt jelenti, hogy abbahagyhatod a próbálkozást!"

IKREK

"Érezd magad jól a bőrödben - csakis a saját örömödre. Ne foglalkozz másokkal!"

RÁK

"Ha másokat hibáztatsz, azzal csak beismered, hogy hiányzik életetdből a lehetőség, amellyel egy bizonyos problémát orvosolni tudnál."

OROSZLÁN

"Ha azt látod, hogy a szomszédod füve zöldebb, akkor kezdd el öntözni a sajátodat."

SZűZ

"Ne foglalkozz azzal, hogy az emberek nem értékelnek. Fogd magad, és csinálj valami sokkal szórakoztatóbbat - a magad örömére."

MÉRLEG

"Ahhoz, hogy több bevételed legyen, szeretned kell, amit csinálsz. Keresd meg azt a dolgot, amiben örömöd leled."

SKORPIÓ

"Úgy élj, hogy örömöd leld önmagadban. Mert a boldogság belülről fakad, ne mástól várd, hogy boldoggá tegyen."

NYILAS

"Minden a te perspektívádtól függ. Ha szeretettel és pozitívan nézed a dolgaidra, akkor észreveszed a jót is benne, amely továbblendít."

BAK

"Ha többet szeretnél szerezni, akkor dolgozz érte többet."

VíZÖNTŐ

"Ha vágyaid nem teljesülnek, mert nem jön a megfelelő lehetőség hozzájuk, akkor gondold át, jó célt követsz-e."

HALAK

"Hallgass a belső hangra. Figyelj a megérzéseidre. Megmutatják számodra a helyes utat."

főkép: pixabay

Ezek lesznek a tízmilliószoros napok 2019-ben

Naptárt elő és vésd be a dátumokat!

A buddhista naptár legfontosabb dátumai tízmilliószoros napok. Ezeken a napokon az energiák hatványozottan működnek, és a teremtőerő is nagyobb. Vagyis, ha jó dolgokra koncentrálunk, a jó dolgok “nőnek” életünkben, ha viszont a rosszakra, akkor a rosszak szaporodnak.

Az alábbi dátumok lesznek a legfontosabbak a 2019-as évben! Avagy Buddha és a Dharmacsakra napok 2019-ben.

Az első tízmilliószoros nap a Chötrül Düchen = “A vajmécsesek ünnepe”

Az első tízmilliószoros nap az első holdhónap 15. napjára esik. Ez rendkívüli jelentőségű nap. Tibeti neve Chötrül Düchen, magyarul a vajmécsesek ünnepe. Ilyenkor a tibetiek hagyományosan jakvajból készült gyertyákat készítenek és a virág-, madár- vagy fa alakú lámpásokat meggyújtva emlékeznek meg Buddha csodálatos tetteiről, amelyeket követői hitének megerősítésére hajtott végre.

2019. február 19.

 

A második tízmilliószoros nap: Saga Dawa Düchen = “A születés, a megvilágosodás és a halál napja”

A második jeles nap a negyedik holdhónap 15. napja, melyet a tibetiek Saga Dawa Düchen-nek nevezik. A hagyomány szerint ez Buddha (földi) születésnapjának, 35 évvel későbbi megvilágosodásának és halálának, vagyis a Nirvanába való belépésének napja is.

2019. május 18.

 

A harmadik tízmilliószoros nap: Chokhör Düchen = “Az imakerék ünnepe”

A Chokhor Düchen a harmadik, a hatodik holdhónap 4. napja. Ezen az ünnepen a tibetiek Buddha első beszédére, a Négy Nemes Igazság tanára emlékeznek. Buddha éppen hét héttel a megvilágosodása után kezdte el hívei tanítását, méghozzá a legenda szerint az indiai istenek, Indra és Brahma kérésére.

2019. július 6.

 

A negyedik tízmilliószoros nap: Lhabab Düchen = “A mennybemenetel napja”

A Lhabab Düchen, a negyedik tízmilliószoros nap a kilencedik holdhónap 22. napja. Ekkor ünneplik a tibetiek Buddha mennybemenetelét, ekkor ment az égiek közé, hogy tanításait az isteneknek is elmondja, és hogy köszönetet mondjon az édesanyjának, amiért segített neki kiszabadulni az élet körforgásából. Hívei kérésére azonban nem maradt az égiek között, hanem Visvakarma isten létráján visszatért a földre.

2019. november 18.

13 jótanács az élethez

Gabriel Garcia Márquez jótanácsai mindenki számára.

Gabriel García Márquez (1927. március 6. - 2014. április 17.) kolumbiai író, újságíró, kiadó és politikai aktivista. Élete legnagyobb részét Mexikóban és Európában töltötte. Irodalmi Nobel-díjat kapott a regényeiért és novelláiért 1982-ben.

people-2597454_1280.jpg pixabay


 

Mivel az életben a legfontosabb dolog a szeretet, melyet nem könnyű dolog "művelni". Az író az alábbiak szerint fogalmazta meg, mit kell megadni a léleknek, hogy boldog lehessen, hogy azt érezze, szeretik. Szavai mindenkihez utat találnak...

 

13 jó tanács az élethez

  1. Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted.
  2. Senki sem érdemli meg a könnyeidet, aki pedig megérdemli az nem fog sírásra késztetni.
  3. Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.
  4. Az igaz barát a kezdet fogja és a szívedet simítja.
  5. Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, amikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.
  6. Sose felejts el mosolyogni. Még akkor sem, amikor szomorú vagy. Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba.
  7. Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelentheted magát a világot.
  8. Ne vesztegesd idődet arra, aki nem tart téged érdemesnek arra, hogy veled töltse.
  9. A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik igazán hálás legyél érte.
  10. Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént.
  11. Mindig lesznek emberek, akik meg fognak bántani, tehát nem szabad feladnod a hitet. Csak légy óvatos!
  12. Légy jobb ember, és tudd, hogy ki vagy, mielőtt valaki újjal találkozol, akitől azt reméled, hogy ismer téged.
  13. Ne küzdj túl erősen. A legjobb dolgok váratlanul történnek.

+2 idézet a Száz év magány című művéből:

  • ...az időt is érik ütések és balesetek, miáltal darabokra törhet, és otthagyhatja egy szobában valamelyik örök szilánkját.
  • Mindenki a hegy csúcsán szeretne élni, nem is sejtvén, hogy a valódi boldogság éppen abban rejlik, ahogyan oda feljutunk.

Ezt lehet szeretni a csillagjegyedben: SKORPIÓ

Ezért jó Skorpió csillagjegyűnek lenni.

scorpio-2689945_1280.jpg pixabay


Tényleg mar, mint a mustár?

A Skorpió csillagjegye nagyon titokzatos, érdekes csillagjegy. Ő a halál állata, ugyanakkor az újjászületést is szimbolizálja. Spirituális és nagyon intelligens jegy.

Mit lehet szeretni a Skorpióban?

  • sokat vívódik - és bár ez néha depresszióba taszítja, végső soron érdekes felismerésekhez vezet számára;
  • a múlthoz erős kötődése van, és azt vallja, hogy a történelem ismétli önmagát;
  • nagyon jól átlátja a szituációkat, könnyen "megjósolja" mások következő lépését;
  • a Skorpió testileg is erős, sok energiával rendelkezik;
  • nagy benne a kezdeményezőkészség;
  • kedveli az erős színeket: a vöröset, zöldet, feketét, fehéret;
  • vízjegy: számára a vízpart hozhat relaxációt, felüdülést;
  • a Skorpió érzéki, szenvedélyes, élvhajhászó;
  • sármos, jóképű;
  • nagyon ambíciózus, okos, képes a lényegre összpontosítani;
  • könnyen megbántódik, ilyenkor makacs és rosszkedvű - a sértést sosem felejti el - sőt: bosszúálló;
  • nagyon gyakorlatias; jó gazdasági érzékkel rendelkezik;
  • szenvedélyes, vad gyönyört képes adni;
  • a Skorpió számára a család szent és sérthetetlen, hűséges;
  • a Skorpió hölgy kiismerhetetlen, jó emberismerő, kitartó;
  • a gyengeséget nem tűri;
  • a változáshoz nem könnyen alkalmazkodik;
  • szerelemben fabtáziadús, és elvárja a csodálatot.

És te tudsz-e még olyan tulajdonságról, amely a Skorpió sajátja?

süti beállítások módosítása
Mobil