Lótusz

Lótusz

A bankoki Tigris Templom

0001. december 03. - Lótusz_blogger

Bangkokban 1994-ben a Théraváda buddhista kolostor szerzetesi vadon élő állatoknak alapítottak menedékhelyet. Az állatok legtöbbje tigris. A helyet Wat Pa Luangta Bois Yanasampanno - nak, vagyis Tigris Templomnak nevezik.

1

1999-ben, a helyi lakosok találtak egy tigrist, amely a buddhista szerzetesek kolostorának környékén ólálkodott. Az orrvadászok röviddel ezután megölték a tigrist, de hamarosan a kolostorban feltűnt néhány tigriskölyök, melynek utólag kiderült, hogy megölt állat volt az anyukájuk.

2

Az a hír járta, hogy a tigrisek kicsi ketrecekben, szűk helyen tengődtek, ezért 2011 nyarán megnyitották a Tigris-szigetet, ahol megfelelő körülmények között élhetnek a vadállatok.

3

A Tigris Templom évente 600 látogatót fogad. A tigrisek etetése, gondozása napi 100 dollárba kerül. Ezért egyre többet hallani arról, hogy a buddhista szerzetesek nehezen bírják a a fenntartási költségeket kifizetni.

4

A Care for the Wild nemzetközi állatorvosi és állatjóléti szervezet munkatársai szerint, a thaiföldi Tigris Templom vadállatai azért látszanak olyan nyugodtnak és békések, mert nyugtatót kapnak (remélem nem így van! )

5

Ezen kívül, a szervezet a Vad Tigris Templom személyzetét azzal gyanúsították, hogy illegális állatkereskedelmet folytatnak, illetve, hogy a turistákat életveszélyes helyzetbe hozzák.

6

7

Csak reménykedni tudok, hogy a rágalmak nem igazak. Mert ezek az állatok annyira gyönyörűek, és nem érdemlik meg, hogy rosszul bánjanak velük!

Kövess a FACEBOOK-on is!

pravda.ru

Napi cuki: cicák, mint a nap szerelmesei (time-laps videó)

A cicák imádnak a napon lustálkodni. Amikor a nap süt ők a napsütésben úgy heverésznek, mintha más dolguk se lenne. bár nincs is! :)

Amikor a nap halad, akkor ezek a kedves lények egy pillanatra felébrednek, aztán arrébb helyezkednek, hogy továbbra is napozhassanak.

A time-lapse videóban egy csomó cicát láthatsz, amint folyamatosan a napfényt keresik, hogy a melegben aludhassanak.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=55psWVYSbrI[/embed]

Ugye milyen cukik? Ha tetszett, oszd meg a barátaiddal is!

Kövess a FACEBOOK-on is!

Nem vagyok feminista

Tisztában vagyok azzal, hogy a nők számára szükség van férfire. Kiket tartok én feministának? Azokat a szingli, vagy elvált nőket, akik azt gondolják, hogy majd ők megmutatják a világnak, hogy csakis a nők tudnak mindent: dolgozni, jól keresni, gyereket nevelni, az emberekkel kedvesnek lenni... Én ezt szeretném megcáfolni. Mert az, hogy egy nő férfi nélkül akar élni, szerintem óriási nagy blődség. Nem értettem sosem azokat a nőket, akik a férfiak ellen lázadoztak, mert ennek az lett a következménye, hogy a pasik tényleg nyomik lettek - már elnézést a kevés kivételtől. Az anyák elkényeztetik őket, 30 éves korukig nem költöznek el otthonról, aztán a partnerüktől is azt várják el, hogy úgy kezelje őket, mint a hím(es) tojást.

Ezért, amikor a gyenge, lusta, a nőknél sokkal puhányabb pasikról van szó, én első körben az anyákat hibáztatom. Mert mi van például az állatvilágban: a kismadár az anyukától-apukától tanul meg repülni. De amikor eléri az ivarérett kort, fogja magát, kirepül és saját családot alapít. És mi van az embergyerekekkel? Még 40 éves korukban is otthon laknak, nincs egy normális kapcsolatuk, nem alapítanak saját családot. Mert ez kényelmes. Mert ez olcsó. Mert így könnyebb. Mert ő örök agglegény. De hagyjuk már! Ez csak kifogás! Ezt csak azért mondják, mert így még egy szöget se kell arrébb tenni, nem kell felelősséget vállalni semmiért...

 Férfiak! Most hozzátok szólok, ha kibírtátok az eddigi szidalmaimat. Remélem van köztetek olyan, aki eljutott idáig!

Kérlek benneteket: Legyetek férfiak! Legyetek erősek! Legyetek önállóak! Legyetek olyanok, akikre jó felnézni!

pasi

Mit jelenet számomra a férfi? Egy férfi szerintem attól férfi, hogy képes megállni a saját lábán. Sziklaszilárd önbizalommal és önfegyelemmel rendelkezik. Nem kifogásokat, hanem megoldásokat keres. Nem kibújni akar a feladatok alól, hanem elémegy és mielőtt a feladatokból probléma lenne, már meg is oldja őket.

Mitől erős a férfi? Ha a fizikumát tekintjük, akkor attól a 1,5-ször nagyobb izomtömegtől, ami kigyúrt állapotban található rajta. Ez valljuk be, nekünk, nők számára egy biztonságérzete ad. De az erő nemcsak a testben van. A lelkierő sokkal, de sokkal fontosabb. Legyen hite, tartása, legyen életcélja és kitartása az élethez.

katonapasi

Önállóság. Szerintem ezt nem kell magyarázni.

Igen, tök jó, ha a férfi egy fejjel magasabb nálam. De az még jobb, ha nemcsak a termete miatt nézek fel rá. Nem azt várom el egy férfitől, hogy gazdag legyen, sznob munkával foglalkozzon (orvos, mérnök, infomókus), amivel még jó sokat is keres... Emberileg tudjak felnézni rá: legyen tisztelettudó, barátságos, kommunikatív, megbízható. Lehet, hogy nem kvalifikált, pl. villanyszerelő, de szeresse a munkáját, képezze magát, és minden tőle telhetőt tegyen meg azért, hogy egyről a kettőre jusson.

szerelő.jpg http://onewayticket-nami.blogspot.hu


De miért van ez, hogy a pasik csajosak, a csajok meg pasisak manapság? A szerepek keverednek, a feladatok összeolvadnak, van, hogy egy családban a nő az anya is meg az apa is...

Szomorú, de ez a valóság.

Nem tudom, mi a jobb: várni a fehér lovon felém vágtató szőke (legyen inkább barna) hercegre, vagy összeszorított foggal továbbküzdenem egyedül?

Üdv, Melinda

Kövess a FACEBOOK-on, TWITTER-en is!

 http://www.healthylifetricks.com/doctor-will-want-easy-drink-kills-bad-cholesterol-fats-fast/

http://www.healthylifetricks.com/magical-herbs-natural-recipe-wrinkles-fantastic-effect-7-days/

 

http://www.healthylifetricks.com/3-cups-coffee-day-liver/

 

http://www.healthylifetricks.com/puts-shaving-foam-windows-will-not-believe-really-works/

 

http://peroxide.diply.com/and/19-awesome-uses-hydrogen-peroxide-you-need-know/98310

 

http://homesthetics.net/creative-small-space-storage-solutions-that-will-make-your-life-easier/

süti beállítások módosítása