Beavatás

A beavatás, azaz az egységbe való beolvadás döntő lépés az ember tökéletes transzformációja felé. Amivel egy új ember lép egy új életbe.

A régi meg­halt. Az új tudat teljesen új életkörülményeket jelent, annak a törvénynek megfelelően, amely azt mond­ja: „Miként bent, úgy kint.” Jézus is így fogalmaz: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azon­ban értem elveszíti, az megtalálja” (Máté 16,25).

A beavatás több kultuszban is külső folyamat ré­sze - „halj meg és legyél” -, amely során a beava­tandó a teljes élettel, annak mind a négy elemével konfrontálódik. Az élet iskolájában ennek a próbá­nak még ma is ki vagyunk téve, bár ezek már nem feltétlenül életveszélyesek.

A ,,földpróba” során azt kell bebizonyítani, hogy az ember megtanult az anyaggal, egészen konkré­tan a pénzzel optimálisan bánni.

A „vízpróba” pe­dig arra szolgál, hogy az ember érzelmei áradatá­ban megőrizze józanságát és szíve nyitva álljon.

A „levegőpróba” ellenőrzi, hogy rendben van­nak-e a gondolatok, tudjuk-e fegyelmezni őket, tudjuk-e tudatunkat az egyetlen erőre irányítani, kitágítani és felemelni, mígnem az megszabadul az idő és a tér korlátaitól.

A ,,tűzpróba” az akaraterőt fejleszti és arra kényszerít, hogy egyesítsük az indi­viduális akaratot a központi akarattal: „Atyám, le­gyen meg a te akaratod!”

A négy elemmel való konfrontáció nem mindig kellemes, sok türelmet igényel, míg nemcsak, hogy úrrá tudunk lenni a helyzeten, hanem még örö­münket is leljük benne. A beavatás tehát sohasem külső történés, hanem önmagunkban találkozunk az isteni tudattal, s ezzel Igaz Valónkra ébredünk. Létrejöttét elősegíthetem, de soha nem idézhetem elő. Senki nem tudja önmagát megszülni, mi vala­mennyien születünk.

Igen fontos, hogy alázattal, türelmesen várjam ki, míg elérkezik az idő és ne essem a szellemi fennhéjázás hibájába, ne akarjam én eldönteni, mikor érik meg rá az idő.

A beavatási próbatételek közé tartozik az is, hogy megtanuljunk optimálisan bánni az idővel, felis­merjük, hogy az örökkévalóság előttünk van. Élvez­zük minden egyes lépésünket, amelyet a célhoz vezető úton teszünk, de teljesítsünk be minden pil­lanatot. A pillanat ugyanis egyszeri és megismétel­hetetlen, soha vissza nem térő.

Így élünk az itt és mostban, az örökkévalóság tudatában és tudatosan megélem minden egyes pillanat egyediségét és nagyszerűségét. Az idő és az örökkévalóság egy­másba olvad az örök MOST megélésében.

A beavatott vágyak nélkül boldog, semmit nem vár el és semmit nem utasít vissza, amit az élet kínál. Minthogy semmit nem birtokol, nem is tud elveszí­teni semmit. Mindent elhagyott már, ami kevesebb, mint Isten. Hazatért, miként a tékozló fiú." (Kurt Tepperwien: A szellemi törtények)