Lótusz

Lótusz

8 jótanács, amivel szebbé tehetjük párkapcsolatunkat

2016. február 12. - Lótusz_blogger

Az emberi kapcsolatok nem maguktól alakulnak. Folyamatosan tennünk kell azért, hogy például egy párkapcsolatban ne csak saját magunkkal törődjünk, hanem megadjuk a másik félnek is azt, amire vágyik. Hogyan tehetjük szebbé szerettünk életét, ezáltal a kapcsolatunkat?


  

1.Elfogadás

Legelőször saját magunkat kell elfogadni. Aki saját magát elfogadja, elismeri erényeit és megbocsát a hibákért. Ha magunkat el tudjuk fogadni, akkor mást is könnyebben elfogadunk. Ha már elfogadtuk magunkat, akkor szükségünk van arra, hogy értékeljük magunkat.

2.Önbizalom

Az önbizalom, ahogy a szó is mutatja nem egy reflex, egy a külső világra adott válasz. Ennek belülről kell fakadnia. Ha valakinek csak akkor van önbizalma, ha a környezete megdicséri, akkor nem biztos, hogy valóban igazi önbizalma alakul ki. Az egy kiszolgáltatott helyzet. Viszont, ha valaki tisztában van értékeivel és a hibáival is és így is elfogadja magát, akkor már nem lesz szüksége a környezet megerősítéseire. Egy önbizalommal teli ember mellett jó lenni, mert biztonságot ad, nem várja el a túlzott figyelmet, egészséges énképpel rendelkezik. Az ilyen ember a másikat is felfelé tudja húzni, a másikba is tud "önhitet" sugallni.

 

3. Szeretet

A szeretet mindennek az alapja: ebből alakult ki az élet, általa működnek könnyebben és zökkenőmentesebben a dolgok. A szeretet minden kapcsolatban benne kell legyen. Szeretet nélkül nincs kapcsolat. A szeretet nemcsak egy érzés, inkább egy döntés. Döntés, mely szerint kiállok a párom mellett jóban-rosszban, segítek neki mindenben, elfogadom és támogatom őt.

4.Kommunikáció

"Néma gyereknek anyja se érti a szavát". Van, hogy a szerelmesek szavak nélkül is megértik egymást, sőt a régóta együtt lévők is szinte beszéd nélkül kommunikálnak. De van, amikor már csak azért nem beszélgetnek egymással, mert mindig ugyanaz a lemez kerül elő... Régi sérelmek, meg nem bocsátott dolgok kerülnek felszínre. A nők ennek a nagy tudorai, hogyan lehet totálisan elvenni egy férfi önbizalmát azzal, hogy egy akár több tíz évvel ezelőtt történt eseményt egy egyébként békésen indult napon elővegyenek és ezzel a nap végére egy hatalmas veszekedést robbantsanak ki. Mindent meg lehet beszélni és meg is kell, mert öreg korunkra már leginkább csak a beszélgetés marad elfoglaltságként. Ehhez azonban jó, ha hasonló a párok érdeklődési köre, világnézete.

 

5.Közös szórakozás

Bár hasznos, ha mindkét félnek megvan a maga hobbija, néha jó, ha közösen kimozdulunk. Szépen kiöltözünk, és együtt jelenünk meg valahol. Az, hogy együtt látnak bennünket, jobban összeforraszthatja a párokat.

6. Dicséret

Már a gyermekeknél is 1 dicséret felér 100 szidással, ami a hatékonyságát illeti. De a hatásai is sokkal erősebb: növeli az önbizalmat, megszünteti a másikban a feszültséget, közelebb hozza a párokat egymáshoz. A legfontosabb, hogy legyen őszinte és kedves.

 

7.Érintés

Az érintés életmentő tevékenység. Ahogyan a kis kölyökállatok elpusztulnak anyjuk közelsége nélkül (még akkor is, ha mesterségesen tápláljuk őket), az egymás iránt érzett szeretet is elhalványodik, ha rendszeresen nem  simogatjuk meg egymást, fogjuk meg egymás kezét, nem csókoljuk meg a másikat. Az érintés-ölelés erősíti két ember között a bizalmat, jótékonyan hat a belső szerveink működésére, szívünkre, tüdőnkre. Általa a szeretetet és az összetartozást fejezzük ki.

8.Nevetés

A nevetésre, humorra szükségünk van. A nevetés oldja a stresszt, erősíti a tüdőnket és torkunkat. Felszabadít, boldogabbá tesz. Ha csak mosolygunk, már azzal is optimistábbá, és sikeresebbé válunk. Még akkor is, ha alapjáraton nem vagyunk az a füligérő-szájuak, erőletssük meg magunkat. Ha már néhány perc "erőltetett" mosoly virít arcunkon, egy idő után természetessé válik és sokkal kiegyensúlyozottabbak, optimistábbak leszünk általa.

+1. Figyelem

Vannak olyan időszakok, amikor az ember el van havazva, valami munkában, egy projetkben nyakig benne van és nem veszi észre a körülötte élőket. De a legnagyobb ajándék, ha odafigyelünk a másikra, ha időnkből "áldozunk" arra, hogy meghallgassuk, átöleljük és néhány kedves mondattal felvidítsuk

Ha te is egyet értesz a fenti tanácsokkal, oszd meg, hogy segíts másokat is boldoggá tenni!

Ha van kedved, kövess a FACEBOOK-on is!

Áldás! Lótusz

Miért jó böjtölni?

Hamvazószerdával (idén február 10-től) megkezdődött a böjti időszak. A 40 napos böjt előzi meg a Húsvétot (vagyis akkor veszünk újra magunkhoz húst). A negyven napos böjtnek fizikai és lelki (szellemi) pozitív hatásai lehetnek életünkre.

A böjt nemcsak a katolikus vallásban létezik; más vallásoknál, illetve a természeti népeknél is (testi-lelki) gyógymódként használják.

A 40 napos böjt idején a keresztények, péntekenként nem esznek húst, háromszor szabad étkezniük és egyszer szabad ezek közül jól lakni. Az úgynevezett "böjttörés" pedig azt jelenti, hogy hajnalban, vagy napnyugta után étkezhetnek. Bár hívő vagyok, de valahogy a böjtölést még sosem sikerült tartanom. Pedig rengeteg pozitív hatása lehet  böjtnek.

 

Fizikai hatásai lehetnek:

  • a szervezetünk megkönnyebbül, kitisztul, a méreganyagok távoznak (vagy legalábbis újabbakat nem viszünk be).
  • Bár nincs rá szükségünk ( :) ), fogyhatunk is vele; testünk fellélegzik, az elfogyasztott táplálékok jobban felszívódnak.
  • A böjt nem egy fogyókúra! Nem azért böjtölünk, mert fogyni akarunk. Ez nem is diéta. Nem fizikai célunk van a böjtöléssel.

 

A böjtnek a testi-lelki hatása a szellemünkre is pozitívan hat:

  • bár kevesebbet eszünk és más jellegű étkezést folytatunk, mégis szellemileg frissebbnek és felszabadultnak érezhetjük magunkat

 

A böjt lelki hatása:

  • önfegyelemre tanít;
  • összeszedetté tesz;
  • megtanít lemondani - ez nem arra jó, hogy kisebbek legyenek az igényeink, illetve, hogy mártírkodjunk - inkább azt tanítja meg, hogy el tudjuk fogadni, ha nem mindig úgy mennek a dolgok, ahogy mi szeretnénk;
  • megtanuljuk a nehézségeket elfogadni;
  • erősíti a jellemünket;
  • tudatosabbá teszi a táplálkozást;
  • a böjt során sokkal jobban megismerhetjük önmagunkat - befelé tudunk haladni.

A böjt igazi lelki hatása pedig (legalábbis a keresztényeknél) az, hogy az Égiekhez közelebb kerüljünk. Jézus 40 napig vándorolt a pusztában, és eközben böjtölt. Eközben megkísértette őt a Sátán - felajánlott neki minden földi jót. De Jézus ellene mondott. És számunkra is ez egy vezeklés, ez egy lehetőség, hogy közelebb kerüljünk hozzá, az Atyához, és az ő példáját látva mi is beteljesítsük a sorsunkat.

Manapság már a böjtölés egyre nagyobb divat lett és akár "táborok", luxus spa szállodák is ajánlják vendégeik számára, hogy szakértőjükkel lehet böjtölni. Ez a modern kori böjtölés....

A böjtölés hatására elengedhetjük régi sérelmeinket, félelmeinket, azokat a dolgokat, amiket eddig nem sikerült feldolgoznunk, a befelé figyelés hatására könnyebb megemészteni.

A böjtölés egyúttal segít abban, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, és új lehetőségek felé megnyissuk életünket.

 A böjtölést (bár egyszerűnek tűnik), célszerű szakember segítségével végezni.

 

Tippek a böjtöléshez:

  • fogyassz sok zöldséget, gyümölcsöt, nyers élelmiszereket;
  • egyél salátákat;
  • színes-ízes-illatos alapanyagokat használj;
  • kóstolj meg különböző gabonákat;
  • tornázz minden nap;
  • sétálj gyakran;
  • ne tévézz;
  • halk, lágy zenét hallgass;
  • meditálj;
  • takaríts ki a lakásban (a legrejtettebb zugokat is);
  • igyál sok folyadékot (folyadékot, citromos vizet, gyümölcslevet)
  • kerüld a zsíros, puffasztó ételeket;
  • pihenj sokat;
  • olvass lelkedre jó hatással lévő könyveket;
  • menj el misére (ha nem vagy hívő, akkor is); imádkozz;
  • gyújts gyertyát;
  • próbáld meg a körülötted lévőket más szemmel nézni;
  • legyél odaadóbb, kedvesebb, figyelmesebb;
  • tűzz ki lelki/szellemi célokat.

Végezetül jöjjön egy rövid meditáció, mely az elengedésben nagyon sokat segíthet (Bagdi Bella: Elengedés):

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=bKTV9bHvfQM[/embed]

Ha hívő vagy és szívesen csatlakoznál egy nagyböjti imalánchoz a magyarságért, akkor IDE kattints.

Ha érdekesnek találod a cikket, oszd meg másokkal is!

Ha van kedved, kövess a FACEBOOK-on is!

Áldás! Lótusz

Egy szokásos cuki animációs filmnek indul...

Elkezdtem nézni a 4 perces történetet és majdnem kikapcsoltam, mondván: Á, ez csak egy újabb cukiság! De végül maradtam...

A kisfilmet Jacob Frey készítette és az Ajándék című kisfilm már a netezők millióit ríkatta meg. A kisfilm egyébként már 50 díjat is bezsebelt - nem véletlenül:

[vimeo https://vimeo.com/152985022 nolink]

Ha téged is megérintett, oszd meg mással is! Kövess a FACEBOOK-on is!

Áldás! Lótusz

Szívszorító: az édesanya újra hallja halott kisfia szívének dobogását

Senkinek ne kelljen ezt átélnie!

 

Heather Clark kisfia, Lucas 7 hónapos korában meghalt. Ekkor az édesanya úgy döntött, hogy felajánlja kisfia szerveit, hogy így segítsen más gyermekeken, az életüket megmentse. 3 gyerek kapott új esélyt a sorstól és Lucas édesanyjától.

Közülük az egyik egy kislány, Jordan volt, aki szívelégtelenséggel született, és az orvosok szerint csak akkor maradhatott volna életben, ha új szervet kap. Ez teljesült, hiszen Jordanban a kis Lucas szíve dobog. Nemrég a két édesanya találkozott, sírva borultak egymás nyakába, majd Heather egy sztetoszkóp segítségével meghallgatta fia szívverését.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=3ONunH_ql5M[/embed]

Szörnyű lehet átélni!:(

Áldás! Lótusz (FACEBOOK)

süti beállítások módosítása