A cikk ihletét az alábbi idézet, adta:

"Egy rossz munkahely jobb, mint az, ha nincs semmilyen sem."

Igen sajnos nekem is, mint sokaknak egyre több a munkánk, és a fizetés viszont egyáltalán nem nő. De ha nem lenne ez a munka sem, akkor viszont bajban lennék. És nemcsak a pénz motiválja az embert.

Kb. 10 évvel ezelőtt 1 évig nem találtam munkát (diplomával, nyelvtudással). Nem voltak nagyon az igényeim, de valahogy nem találtunk egymásra - a munka, meg én.  És én ebbe szó szerint bele is betegedtem: depressziós lettem. A depresszió kialakulása a tétlenség, és az önsajnálat miatt jöhetett. voltak napok, amikor fel sem keltem az ágyból. Pályáztam levélben, pályáztam interneten, spontán levelet küldtem a város minden iskolájához (nyelvtanári végzettséggel), de sajnos nem jött össze semmi.

És akkor gondoltam, ha már nem kellek (mert azt hittem, nem elég a tudásom), akkor eldöntöttem, hogy ismét valami új dolog megtanulásába kezdek.  Ha jól emlékszem augusztus 5-én jelentkeztem is munkaügyi szaktanácsadó képzésre (levelezőre gondoltam, mert bíztam abban, hogy hamarosan lesz munkám.) Kb. egy hét múlva az egyik ismerősöm hívott, hogy lenne náluk irodai munka. Nagy duzzogva el is mentem az interjúra, ahol az igazgatóval beszélgettem. Az állás nem volt meghirdetve, és véletlenek nincsenek, de épp munkaügyesnek kerestek valakit. (Mikor jelentkeztem a suliba, eszembe se jutott ez a terület). Mondtam, hogy se végzettségem, se gyakorlatom nincs ezen a területen. Azt mondták nem baj, segítenek.

Hát be kell, hogy valljam az első év volt szerintem életem legnehezebbike. 1. A pasim lelépett 7 év után - nem mellesleg a "legjobb barátnőmmel". 2. Egyszerre kellett beletanulnom, közben csinálnom egy olyan munkát, amit még életemben nem csináltam. 3. Emellett a suli se volt piskóta: minden héten péntek-szombaton oda jártam. A rengeteg jogi anyag... fú attól teljesen kivoltam. Úgyhogy én akkor munkaterápián voltam. A párkapcsolati nehézségeim miatt minden energiámat a munkába fektettem.

A munkatársaim nagyon segítőkészek és kedvesek voltak... Meg elég jó volt a hangulat is. Ennek nyolc éve. Ebben a nyolc évben kétszer helyeztek át, ugyanebben a munkakörben, de másik kollektívában kellett dolgoznom. Most pedig, 8 év után újra itt vagyok. A munkatársaim közül vannak régiek, újak. Nem könnyű ismét beilleszkedni. De elég kommunikatív vagyok (néha túlságosan is  :( ), szóval azért könnyen visszarázódtam. Vannak nehézségek, mint mindenhol.

Számomra a legfontosabb a munkában:

1. Az, hogy szükség van rám, szükség van a munkámra.

2. Hogy másokkal együtt lehetek és ugyanazért a célért teszünk nap, mint nap. Van, amikor ennek az eredménye nem látszik, de azért vannak pillanatok, amikor ez kicsúcsosodik és akkor ember (lány) egyfajta megnyugvást érez. Összefogás.

3. Fontosak az emberi kapcsolatok, ezért fontos, hogy mindenkivel jól kijöjjünk.

4. Mivel elég nagyszájú emberke vagyok, én nem szoktam lapítani. Ha valakivel bajom van, akkor odaállok elé és megpróbálom vele megbeszélni. (Néma gyereknek anyja se érti szavát.)

5. Ha valamiért mégsincsenek meg a fenti körülmények, vagy akaratomon kívül mégis vannak olyanok, akikkel nem sikerül úgy együtt működni, ahogy lehetne, attól még a munka örömet okoz. Mert egy divatos szóval élve feladat, melyet meg kell oldani.

Aki munka nélkül él, tétlen, nem fejlődik, nincs sikerélménye, teljesen begubózik. A munka egy szuper lehetőség arra, hogy az ember jellemét formálja:

• együttműködés másokkal
• kommunikáció
• a nehézségek áthidalására tett kísérletek megedzik az embert
• problémamegoldó-képesség fejlesztése
• vagy épp az önállóság elsajátítása
• felelősségvállalás a tetteinkért
• a cselekvőképességünk megélése
• a jól elvégzett munka öröme...

Mindent összevetve - Hálát adok az Égieknek, hogy dolgozhatok és kedves és segítőkész, pozitív emberekkel vagyok körülvéve.

És te miért szeretsz dolgozni?

Áldás! Lótusz (Facebook)