2015. sokan vannak, akik reménytelennek és kilátástalannak érzik a helyzetüket. A környezetük pedig sajnálja őket. De mennyire helyes ez az érzés? És mennyire építő?

Bármerre járok, az emberek nagyrésze panaszkodik. Én elfogadom, hogy lakáshitel, meg szerelmi válság, meg adók, meg egészségügyi problémák léteznek. Igen. Tényleg nehéz az élet. De ha könnyű lenne, akkor nem sajnáltatnánk magunkat? De! Akkor is találnánk okot arra, hogy sajnálatra méltónak érezhessük magunkat.

Sajnos én is néha beleesem abba a hibába, hogy kicsit kevésbé pozitívan mesélem el egy hetem pl. a nagyimnak. Ilyenkor jön a válasz: "Úgy sajnállak, Katinkám." Melyik unoka nem szereti hallani, amikor a nagymamája ilyen kedves szavakat mondd neki? De aztán felocsúdok és már többször is kértem, hogy többé ne mondja, hogy sajnál. (Igyekszik betartani :) ).

De miért is olyan rossz dolog a sajnálat?

1. Amire gondolsz, az növekedni fog. Figyeld csak meg: ha egy gyönyörű nyári rétre gondolsz, csodás idővel, szebbnél szebb virágokkal, akkor a kedved sokkal derűsebbé válik és a nyomasztó érzések kezdenek eltörpülni. De mi van, ha arra gondolsz, hogy szakad az eső, nincsen ernyőd, az előbb épp lecsapott a busz és a bankkártyád bekapta az automata? Nem kell magyarázni... Nem lesz tőle fényes jókedved.

Ha arra gondolsz, hogy te egy lúzer vagy, semmi nem jön össze, sok az adó, beteg vagy... és fűnek-fának erről panaszkodsz - akkor lehet, hogy egy rövid időre energiát kapsz (energiavámpír vagy! bocsika!), de ezzel a problémád nem oldódik meg.

Ugye te ismersz olyan embert, akinél olyan még sosem volt, hogy bármi is megfelelt volna neki, jól érezte volna magát, és ennek hangot is adott volna. Vagy az időjárással (ha meleg van, akkor az a baj, ha hideg, akkor az), hol az emberekkel, hol a pénzzel stb, de mindig ad okot arra, hogy sajnáltassa magát. És ha ezek az apró kis kellemetlenségek nem lennének elegek, egyszerűen mindig rosszul jönnek ki a dolgai... Ugye csak véletlen? :)

2. A pillanatnyi, a sajnálatból beszippantott energiatöbblet feltölt, de mivel nem vagy még azon a szinten, egyszer visszahuppansz és kezded elölről. Vagyis újra és újra sajnáltatnod kell magad, hogy feltöltődj.

3. Ha sajnálsz valakit önkéntelenül is energiát adsz neki, illetve "lemégy" az ő szintjére. Jó ez neked?

4. A sajnálattal nem motiválod! Pedig ezek az emberek folyamatosan kapják a pofonokat, hogy végre felnőjenek, vállalják a felelősséget a tetteikért, az életükért. Ha sajnálod őket, a jó, ismerős posványban ragadnak, mert úgy érzik, akkor több figyelmet kapnak. Ez az egy helyben topogás nem segíti a fejlődésüket.

5. A sajnálat pozitív alakja az együttérzés! Ez nem egyenlő azzal, hogy letojod a másik problémáját. De azt sem, hogy megoldod helyette. Együtt érzel vele, de lelkileg nem hagyod, hogy lehúzzon. Ki is mondhatod, hogy:

- Együttérzek veled, és ha tudok, segítek. De akkor neked is tenned kell a változásért!

 Hogyan kell "jól" együttérezni?

Gondolj az illetőre szeretettel. Biztosítsd az irányába tanúsított együttérzésedről. Ha hívő, ajánld neki az imádkozást, ami stresszcsökkentő és rezgésszint-növelő "tevékenység". Ha nem vallásos, akkor meditálhat, vagy valami sport során a felesleges feszültségtől megszabadíthatja a testét-lelkét-elméjét.

Ha erőt szeretnél meríteni, akkor nézd meg az alábbi fotógyűjteményt, melyben sérült nőket fotóztak. És gyönyörűnek látták magukat! Nem bújtak el, nem sajnálkoztak. Csak kiálltak, felvállalták magukat és bebizonyították maguknak, az életnek, hogy nem ronthatja el a kedvüket, az életüket semmilyen handicap: ITT.

Te mit gondolsz? Oszd meg a véleményed, kíváncsi vagyok rá!

Ha tetszett a cikk, oszd meg.

Kövess a FACEBOOK-on is!