"Volt egyszer, hogy egy fiúcska elindult iskolába. Ő kicsi volt, és az iskola óriásinak tűnt számára. Mikor azonban látta, hogy osztályának bejárata egyenesen az udvarról nyílik, boldogság töltötte el. Az iskola már nem tűnt olyannyira hatalmasnak, mint amikor először megpillantotta.

Reggel van, becsöngettek. Kisfiúnk már a padban ül, kíváncsian. A tanító néni így szólt a gyerekekhez:

– Ma rajzolni fogunk.

– Nagyszerű – gondolta magában a kisfiú, mert imádott rajzolni. Már rengeteg dolgot tudott rajzolni – oroszlánokat, tigriseket, csibéket és teheneket, hajókat és vonatokat. Előkotorta színes ceruzáit és nekilátott. Képzelőereje szárnyára kapta és ő engedett neki. A tanítónő hangjára eszmélt fel:

– Várjatok! Most virágokat fogunk rajzolni.

– Pompás! – örvendett magában a fiúcska, mert imádott virágokat rajzolni. Már kerekedtek is papírlapján a piros, narancs és kék szirmok, pompáztak a színes virágok, mikor újra megrezzent tanítója hangjára:

– Várjatok! Megmutatom nektek, hogyan kell rajzolni – és egy piros virágot rajzolt, zöld szárral. – Most kezdhetitek.

A kisfiú a táblára nézett, majd saját virágaira. Szebbnek találta őket annál, mint amit a tanító néni rajzolt. Szótlanul megfordította lapját és rajzolt egy piros virágot, zöld szárral.

Reggel van, becsöngettek. Új nap, a régi lelkesedés. Kis barátunk a padban ül, ugyanaz az érdeklődés ül tekintetében.
– Ma gyurmázni fogunk! – szólt a tanítónő, mire a kisfiú ujjongott magában. – Csodás! Hisz imádok gyurmázni! Kígyókat, hóembert, elefántot, teherautót képzelt el magában. Elkezdte hát gyúrni, formálni, keze melegével alakítani az agyagot, mire a tanítónő újabb utasítást adott nekik:

– Várjatok, még nem álltok készen! Megmutatom, hogyan csináljatok tányért – és egy mélytányért készített. – Most pedig nekifoghattok. A kisfiú a mélytányérra nézett, majd az előtte fekvő állatokra, kisautóra. Jobban tetszettek neki. Szó nélkül mindet nagy golyóba gyúrta és egy nagy, mélytányért formált belőlük. Olyat, mint a tanító nénié.

A kisfiú hamarosan megtanult várni az utasításra, szófogadóan követni a tanító parancsait. Többé már semmit sem készített saját magától.

Egy nap a kisfiú családjával más városba költözött. Más iskolába ment, más osztály várta. Az iskola az előzőnél is nagyobb volt. Magas lépcső és hosszú folyosó vezetett az osztályteremhez.

Reggel van, becsöngettek. A kisfiú a padban ült, felkészülve az új napra.

– Ma rajzolni fogunk!

– Pompás! – gondolta a kisfiú, és várta a tanítónő utasítását, hogy mit rajzoljon. Ő pedig semmit sem mondott, csak sétált a padsorok között. Mikor a kisfiú üres lapjára nézett, megkérdezte:

– Talán nem tudsz rajzolni?

– De igen – válaszolta – mit kell rajzolnunk?

– Nem tudom, amíg le nem rajzolod – válaszolta az új tanító.

– Hogyan kezdjem?

– Ahogy szeretnéd. Ha mindannyian ugyanazt rajzolnátok, és ugyanolyan színűre festenétek, honnan tudnám, ki rajzolta?

– Nem tudom – válaszolt a kisfiú, és egy piros virágot rajzolt, zöld szárral." (filantropikum.com)

Bár a történet magáért beszél, azért én is szeretném elmondani a véleményemet. Először a

Gyerekekről

A gyerekek önmaguktól kreatívak. Mindig valami újat szeretnének kipróbálni, merik feszegetni a határaikat. Minden érdekli őket és bátran kezdenek új dolgokba. Nekünk eszközt kell adnunk a kezükbe. A kreativitás egy nagyon fontos és életmentő tulajdonság lehet, ezért nem szabad letörnünk.

De itt nemcsak erről van szó. A konformizmus, az egyformaság könnyebben irányítható, szemmel tartható (és ezt jól tudja minden vezető). A gyerekeket már gyermekkorban igyekszünk beskatulyázni, mert ha egyformák, könnyebben lehet őket vezetni (birka módjára).

Felnőttek

A mai világunkban sajnos ez alól a felnőttek sem kivételek.

1. Bármely hírportált nézed, mindenhol ugyanazok a "kamu-hírek" vannak. Ezek közül egyesek annyira távoliak, hogy azt hisszük ránk nincsenek hatással. Pedig dehogynem! Lásd pillangó-effektus!

A másik, amivel egyformákká, megfélemlítettekké tesznek bennünket, az a sok negatív hír. A félelemben élő emberek könnyebben terelhetők.

A kreativitást is igyekeznek elnyomni bennünk: mindenre van program, minta, ezt így meg így kell csinálni és kész. Nem hiába, hogy azok a tudósok, akik valóban érzik még magukban a kreativitást, az ötleteket, azok már rég külföldön vannak.

Én, szerencsére elég kreatív családban nőttem fel: a nagyapám gyönyörűen rajzolt, ahogy apukám is, anyukám technika tanárként dolgozott évekig, így pl. minden szünetet "kreatívkodással" (is) töltöttünk. Számomra még 37 évesen sem okoz gondot, hogy kézzel készített ajándékot adjak, vagy kapjak, mert ebben az ajándékozó szíve-lelke benne van.

Lehet, hogy te sosem voltál az a nagy kézügyességgel megáldott ember, de a kreativitás fejleszthető. Az én tippjeim a kreativitás fejlesztéséhez:

1. Menj sokat a természetbe: a színek, a hangok, a formák hatással vannak rád. Lenyugtatnak, az agyad máshogy működik tőle. Jobban működik, beindul egy pihent, kreatív folyamat.

2. Hallgass klasszikus zenét! A zene a leghatékonyabb módszer az agyunk befolyásolására. És a fogaskerekek beindulnak....

3. Rajzolgass! Nem kell, hogy konkrét dolgot rajzolj, csak próbálkozz... Ez a motorikus mozgás a stresszt is levezeti...

4. Nézz sok "híres" képet! Nem biztos, hogy mind tetszeni fog. Ezek közül nem mindet azért ismerjük, mert annyira szép. Viszont aki festette, valami újjal, valami egyedivel próbálkozott. És ez sikert hozott számára.

5. Olvass! Az olvasás is hasznos dolog. A képzeletünket fejleszti, és egyben az új gondolatok útját megnyitja. Az életünk minden területén hasznos.

6. Beszélgess sokat a barátaiddal (gyermekeiddel). Azt mondják több szem többet lát. Én még hozzátenném, hogy több fül többet hall. A beszélgetés is egy kreatív cselekvés. Emlékszel arra a filmre, melyben .... a kislányát kérdezte meg, hogy melyik céggel mi lesz? És legtöbbször bejött a jóslata? Jó, ez csak egy film... De mivel a kislány nem előítélettel állt a dologhoz, megérezte azt, amit ésszel kitalálni nem vagyunk képesek.

7. Meditálj, vizualizálj! A meditálás során agyunk erőltetett működése picit felszabadul és más szintről, más irányból látjuk a problémáinkat. És ilyenkor "véletlenül" beugrik a megoldás.

Mindezt nem azért írtam le, hogy mindenkiből Leonardo da Vinci legyen! A kreativitásunkra az életünk minden területén szükségünk van!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess a Facebook-on is!