Vannak olyan időszakok, amikor az ember zombiként él. Csak sodródik az árral, még arra sincs időnk/erőnk, hogy átgondoljuk a következő lépésünket. arra sincs, hogy leüljünk, és elengedjünk mindent, megpihenjünk, hogy aztán megújulva, megerősödve tovább folytassuk életutunkat.
Tegnap színházban voltam, és az Én és a Kisöcsém című darabot néztem. Abban Frici, legalább 10 percenként egyszer ezt mondta: "Az élet egy nagy küszködés!" Igen, küszködés, ha küszködésnek vesszük. És akkor se könnyű, ha lazábban fogjuk fel. De ettől még nem lesz könnyebb, ha folyamatosan ezt kommunikáljuk. És a legfontosabb dolog, hogy az élet játék. És nem egyedül kell végigcsinálnunk. Mindig kapunk magunk mellé segítőket: akár új embereket ismerhetünk meg, egy új közösségbe kerülhetünk be, de ne feledkezzünk meg azokról a segítőinkről, akik már születésünk előtt-től velünk vannak: az Angyalok, az Égi segítőink. Viszont ahhoz, hogy ők segíteni tudjanak nekünk olyan helyzetben, amikor már magunktól nem látjuk a kiutat, ahhoz teljesen padlót kell fogni (a legtöbbünknek). Mert vannak, akik már csak akkor emelik fel tekintetüket az égre, amikor teljesen a padlón vannak.
Van egy mondás, ami sokszor a fülemben cseng, amikor olyan helyzet elé állít a sors, amelyet, úgy érzem, már önerőből nem tudok megoldani:
"Minél nagyobb a baj, annál közelebb vagyunk Istenhez." (Eduard Friedrich Mörike)
Müller Péter így ír arról, hogyan vegyük fel a kapcsolatot Égi segítőinket:
"Ha padlóra kerülsz, ha testileg-lelkileg a mélybe zuhansz, próbálj meg magadtól fölemelkedni. S előbb-utóbb azt tapasztalod majd, hogy a magasból húznak.
A segítők mindig készen állnak. Emberek, angyalok, látható és láthatatlan lények egész serege. De addig nem indulhatnak a segítségedre, míg te - önmagadtól - a föltápászkodás és fölemelkedés nagy erőfeszítéseit nem teszed meg. Így tanultál valaha járni is. Nem anyukád emelgetett, hanem te küszködtél a gyenge kis lábaiddal. Neked kellett két kezecskéddel elérned anyád magasban váró ujjait.
Így működik az angyalvilág is. Vár. Bízik benned. Szurkol neked. És azt sugallja: "Gyere! Gyere! Gyere!" És ha jössz, szeretettel elkap, és a magasba emel. Minden belőled indul. A repülés - de a tehetetlen föladás és zuhanás is. Az ember minden segítséget megkap, csak egyet nem: hogy önmaga legyen.
A Varázsló, aki dönt, hogy mit akar: lent maradni a reménytelen sárban, vagy fölszállni a szabad égre: benned van. Rajtad múlik minden."
Mi az, ami meggyorsítja a kapcsolat felvételét?
Ha imádkozol (légy napi kapcsolatban Égi segítőiddel).
Tisztítsd meg magad minden este, engedj el minden aznapi eseményt, és légy hálás.
Higgy magadban, higgy a szeretet erejében, és abban, hogy mindig van valaki, akire számíthatsz!
Legyél nyitott és tudatos, ugyanakkor legyél érzékeny a lelked rezdüléseidre.
Tegyél jót!