Lótusz

Lótusz

Válassz egy aranyhalat és tudd meg, hogy valóra válik-e a kívánságod!

2018. július 01. - Lótusz_blogger

Teljesül a kívánságod? Most megtudhatod!

Az Aranyhal a legenda szerint egy gyönyörű, szerelmét sirató fiatal lány könnyeiből született. Szimbolikusan a bőség jelképe, "szó szerint": az egyik kínai nyelvjárás szerint hangalakja megegyezik a kínai bőség szóval. Párosan ábrázolva házasságot és termékenységet is szimbolizál. De a pénzt is vonzza: végy minimum három darab aranyhalat és helyezd el az otthonod gazdagság területén. Ha még nagyobb szerencsére és bőségre vágysz, kövesd a kínaiak szokását és tarts 9 aranyhalat, ebből 8 sárga/vörös színű és egy pedig fekete. Amikor pedig egy elpusztul közülük, semmi para! Ez annyit jelent, hogy megvédett bennünket valamilyen ránk leselkedő veszélytől.

Ennyi bevezető után remélem már nagyon kíváncsivá tettelek. Íme a kép, amely 4 darab aranyhalat ábrázol. Most az a feladatod, hogy gondolj a kívánságodra, a vágyadra. Képzeld el, érezd, hogy már a tiéd! Megvan?

Akkor most válaszd ki a halacskák közül a legszimpibbet! Ő fogja elárulni neked, hogy álmod megvalósul-e, ha igen, hogyan.

1.Ez az aranyhal odafigyelt kívánságodra! Bár ez a legfiatalabb a 4 aranyhal közül, és még nem elég erős.... De egy ilyen jó ember számára, mint amilyen te vagy, készen áll arra, hogy megpróbálja megvalósítani álmod! A vágyott dolog nagyon hirtelen fog megvalósulni. Szóval várj türelmesen! Hamarosan meg fog történni a csoda!

2.Az aranyhal meghallgatta a kívánságodat, kuncogni kezdett és farkát csóválta. A kívánságod valóra válik, de időbe telik. Ha szeretnéd, hogy gyorsabban teljesüljön a kívánságod, akkor te is tegyél érte erőfeszítéseket! Végülis az aranyhal sem mindenható!

3.Számodra ez az egyedülálló hal jutott. Nagyon egyszerűnek tűnhet, de rendkívüli ereje van. A vágyad a közeljövőben teljesül. Ezen kívül nagy örömet és boldogságot várhatsz otthonodba a közeljövőben.

4.Ez a hal emlékeztetni szeretne téged arra, hogy már túl sokszor hívtad őt segítségül. Ennek ellenére a hal teljesíti a vágyad, de csak részben. Neked, magadnak is dolgoznod kell hozzá. De ne aggódj, mert az aranyhal jutalmat ígér neked a munkádért.

Hasonló bejegyzésekért kattints IDE.

kép

Ez vár rád júliusban

Ez vár rád a nyár közepén horoszkópod szerint.

KOS

2018 júliusában a Kos egy nagyon érdekes hónapra számíthatsz. A munkádnak beérik a gyümölcse, és akár egy nyaralás is belefér. A legfontosabb dolog az, hogy éld ki vágyaidat, és fogadd az új érzelmeket és új benyomásokat. Mindegy, hogy üzleti lehetőségre, vagy szerelemre, vagy érdekes találkozóra vágysz, olyan lehetőségek fognak az utadba kerülni, amelyek még sikeresebbé és optimistábbá tesznek az életben.

BIKA

A bikaként júliusban nem tagadod meg az erkölcsi támogatást, és nagylelkűen osztod meg másokkal a bizalmad és ötleteidet. Azonban júliusban a Bika nyugalomra vágyik, szüntelenül azt keresi. Ezt a nyugalmat a hozzád hasonló gondolkodású emberek között találod meg. Ez új távlatokat nyit számodra a munka területén. Egyébiránt pedig nem árt vigyázni a gerincedre - mindenképpen menj el masszázsra.

IKREK

A Horoszkóp 2018. júliusára az Ikreknek drámai változtatásokat ígér, amelyen még ők is meglepődnek. Belül változnak, amelytől csak hasznot húzhatnak a későbbiekben. A nagyon jóeszű és intelligens Ikrek a múltbeli tapasztalatairól fog új ismereteket szerezni. Ami nagyon fontos, hogy legyél realistább és ne lebegj a felhők felett.

RÁK

Júliusban a Ráknak óvatosnak kell lennie azért, hogy elérje a szakmában kívánt céljainak megvalósulását. A szerelemben akkor leszel szerencsés, ha többször kezdeményezel, és nem gyakorolsz nyomást a kapcsolatra. Izgalmas találkozásra számíthatsz július második felében. De ehhez nem kell ölbe tett kézzel ülni, és várni a hercegre, hanem gyakran új ismeretségeket kell kötnöd, kommunikálnod kell másokkal. Egészséged javítása érdekében egyél több C-vitaminban gazdag ételt és iktass be több testmozgást.

OROSZLÁN

2018 júliusára a horoszkóp az Oroszlán számára romantikus időszakot ígér. Mindehhez akkor juthat hozzá, ha felhagy a korábbi szerelmi viszonyának siratásával és pozitívan áll a jövő elé. Ha ezt megteszi, kap a sorstól egy újabb esélyt: romantikus találkozók és új barátok várnak rá. Ha az Oroszlán valamit nagyon erősen akar, akkor júliusban minden helyzetben győztes lehet. De ne feledkezzen meg a legfőbb dologról - az egészségéről! Ugyanis befigyelhet egy mérgezés, vagy egy tüdőgyulladás. Ezért vigyázzon magára!

SZŰZ

Júliusban a Szűznek meg kell békülnie minden nehézséggel, amelyet a sors küld neki. A személyes életre most nem lesz ideje és energiája, mert annyi munkája lesz,. A Szűz számára a horoszkóp azt tanácsolja, hogy sürgősen oldja meg a problémáit és ne halogassák azokat. A hónap végén egy olyan út vár rá, amelyről már régóta álmodott. Addig is spórolj és vegyél egy új bőröndöt!

MÉRLEG

A Horoszkóp 2018 júliusára a Mérleg számára azt ígéri, hogy reggeltől estig dolgozni fog, így pénzügyi helyzetén javítani tud és karrierjén javítson. Mindez csak akkor működhet, ha egészségére is odafigyel. A családi életében minden rendben van, azonban a mindennapi életben felmerülő viták nem kerülhetők el. Inkább ne adj hangot véleményednek, próbálj "beilleszkedni".

SKORPIÓ

A Skorpió számára júliusban szigorú terv szerint kell eljárnia és nem pedig az intuíciójára kell hallgatnia. Ha kalandokba keveredsz, senkit nem hibáztathatsz, csakis saját magad. A munkahelyen most ne oszd meg másokkal az ötleteidet - még a főnököddel se! A szerelemben szuper időszak vár rád: boldog leszel, mert találkozol egy olyan személlyel, aki nagyon is hasonló hozzád. Hasonló érdeklődési körrel és szellemi-lelki értékekkel.

NYILAS

A 2018 júliusi horoszkóp a Nyilas számára nem könnyű hónapot jelez. Nemcsak a városból akarsz elmenekülni, hanem el is szeretnél felejteni mindent, ami ehhez kapcsolódik. Ne feledd, hogy ezzel a viselkedéssel valójában elidegeníted magad a megbízható barátoktól és szeretteidtől is. A horoszkóp szerint júliusban picit lestrapált leszel és nehezedre fog esni, hogy belső békés állapotod megtartsd.

BAK

A Bak számára július nem lesz unalmas és szomorú, mert sok érdekes, ígéretes és kalandos esemény fog zajlani körülötte. Képes leszel megváltoztatni nemcsak a sajátodat, hanem más emberek életét is. A szerelemben a Bak titokzatos és vonzó lesz, mint mindig. A munka kicsit hektikus lesz. Az asztrológiai előrejelzés szerint a Bak számára folyamatos sikereket, a kollégák elismerését és nagy nyereséget ígér. A hónap végére nem árt egy kivizsgálást is beiktatni.

VÍZÖNTŐ

A Horoszkóp szerint 2018 júliusában a Vízöntőnek spórolnia kell. Főleg, ami a divatos, drága ruhákat illeti - kell visszafognia magát. Tényleg szükség van rá? Inkább gondoljon arra, hogyan nyithatja meg vállalkozását, és hogyan fektethetné be megtakarításait. A Vízöntő júliusban talán úgy dönt, hogy munkahelyet vált, amely lehetővé teszi számára, hogy felszabadítsa magában a kreatív oldalát és az abban rejlő lehetőségeket. Júliusban egyen több gyümölcsöt és zöldséget, hogy ősszel az influenza elkerülje.

HALAK

A halak 2018 júliusában nem egy sáros folyóban fognak úszni, hanem a szerelem, a jólét és a finom hangulat tiszta tengerében. De ne csak azért, hogy békés döntéseket hozzon szerelmi ügyekben. Jobban teszi, ha minden energiáját a karriercéljai elérésére használja. A Halak számára a horoszkóp azt tanácsolja, hogy jobban figyeljenek oda a krónikus betegségeikre! Fontos, hogy változás, rosszabbodás esetén időben keressék fel a szakorvost.

Így tiltakozhatsz a műanyagszennyezés ellen!

Írd alá a Greenpeace petícióját, hogy 2020. január 1-től nálunk se lehessen egyszer használatos, eldobható műanyag szatyrokat forgalmazni!

Van egy teknősöm, Lujzinak hívom. Bár nem tudom, hogy fiú vagy lány. :) Ő egy lelencteknős, akit az unokatesóm ajándékozott nekem néhány éve, amikor megnősült. Úgy gondolta, hogy a "házasság"-ba nem fér bele egy teki. Szóval. Lujzit már néhány éve próbálom életben tartani.... Amikor is megláttam ezt a képet:

59996_teki1.jpgglamour.hu


Egy kisebb fajta sokkot kaptam tőle! De ehelyett a teknős helyett lehetne itt akár egy rák, egy delfin, bálna, vagy bármilyen tengeri élőlény. De akár folyóvízi állatokról is beszélhetünk: egy nemrégiben készült kutatásból kiderült ugyanis, hogy a műanyagszennyezés nem csak a tengerek és óceánok élővilágát érinti! A Duna és a Tisza vize is nagy mértékben szennyezett, és a csapvízban és a palackozott vízban is mikroműanyag részecskék úszkálnak.

Románia, Chile, India és Kenya után most nálunk is kampányt indított a Greenpeace, azért, hogy betiltassák a nejlonszatyrok forgalmazását.

A petíciót ITT tudod aláírni.

Most az olvasók nagy része felhördül, gondolom... Egy része azért, mert kényelemből, vagy épp időhiány miatt nem mindig tart magánál vászonszatyrot, amelybe el tudja helyezni a megvásárolt termékeket a boltokban.

Az állatbarát-szekció azért hördül fel, mert nagyon szereti a kedvenceket (legyen ez kutya, cica, kígyó, teknős), és a kép lesokkolta, de úgy érzi, nem tud tenni a környezetszennyezés ellen.

Van egy réteg, aki pont lesz@arja a tengeri élőlényeket, azonban, sajnos egy idő után ez a sok műanyag áthatja a földet, a vizet és mindent, és végül visszajut hozzánk, emberekhez. Talán véletlen lenne ez asok allergia, a rák, és a mindenféle meglepő, gyógyíthatatlan betegség?

De mi lehet a megoldás? Mit tehetünk azon kívül, hogy aláírjuk a petíciót?

  1. Vigyünk mindig magunkkal vászonszatyrot, hogy ne kelljen a bolti vásárlás során műanyag szatyrot kérnünk!
  2. Piacon már kérhetjük a zöldségeket saját vászonzacskónkba, esetleg hálós szatyorba, vagy műanyag dobozunkba (amelyet nem dobunk ki azonnal). A húst is egyre több helyen kérhetjük a magunkkal vitt dobozba.
  3. Az otthoni tárolás küllemre takaros, praktikus is lehet pl. egy-egy vászonból készült zsákban, vagy üvegben.

[embed]https://www.youtube.com/watch?time_continue=619&v=XMsjx0LuDQw[/embed]

Neked van-e valamilyen hasznos praktikád "műanyag szatyor ellen"? Oszd meg velünk!

És ne felejtsd el aláírni a Greenpeace petícióját: ITT.

Ezért egyél meg minden nap egy paradicsomot!

Ennyi mindent gyógyít a paradicsom!

A paradicsom Dél-és Közép-Amerikában őshonos gyümölcs/zöldség. Hazánkba a 16. században spanyol közvetítéssel jutott el. Kezdetben csak dísznövényként használták, később fedezték fel "áldásos" hatásait. Magyarországon Budapest-Kecskemét vonalon termesztették, termesztik a legtöbbet ebből a növényből. Sok fajtája van, különböző termőképességgel, tápanyagtartalommal - abban azonban biztosak lehetünk, hogy a melegházi, kényszer-érlelt paradicsomnál sokkal finomabb és tápanyagban gazdagabb az, amelyet szabadföldön termesztenek és éretten szedik le.

Tápanyagai

A paradicsomot akár nyersen is fogyaszthatjuk, de készül belőle konzerv, üdítőital, mártás, savanyúság, és akár aszalva is találkozhatunk vele. A paradicsomot mi a zöldségek közé soroljuk, de egyes besorolás szerint gyümölcs. Érdekes módon a paradicsom főzve "egészségesebb", mert nagyobb a tápértéke, mint nyersen. Legfőbb és leghasznosabb összetevője a likopin.

A likopin egy vörös színű karotinoid - amely leginkább vöröses színű bogyós gyümölcsökben, illetve a paradicsomban található meg (kb. 3,9-5,6 mg/100 g termés.) A karotinoid egy erős antioxidáns, amely a szervezetben található szabadgyököket képes semlegesíteni, ezzel védi a szervezetet a rák kialakulásától (a prosztatarák megelőzésében szerepet játszik).

Hámozva a diétás étrendben is alkalmazható, mert így könnyebben emészthetővé válik.

A paradicsom tartalmaz C-vitamint, illetve 12 féle egyéb vitamin is megtalálható benne, amelyből a B1, B2 a legtöbb, illetve a karotin.

Gyógyhatása

Összetételének köszönhetően nagyon sokféle és akár súlyos betegségre is gyógyír lehet.

A likopin csökkenti egyes rákfélék kialakulását, és védelmet nyújthat bizonyos degeneratív idegrendszeri megbetegedésekkel szemben is. Pozitív hatással van a szív- és érrendszer működésére is. Japán kutatók azt a megfigyelést tették, hogy a depressziót is csökkenti, ha heti két napon fogyasztunk paradicsomot (akár nyersen, akár főzve).

A paradicsom méregteleníti a bőrt, fertőtlenítő, hámlasztó hatású, gyorsítja a bőr regenerálódását, összehúzza a pórusokat. Pattanásos bőrre is kiváló. A mindennapi bőrápolás részeként is használható:

Arcpakolásként pépesíts két érett paradicsomot egy tálban, adj hozzá egy kis tejfölt és egy evőkanálnyi túrót. Keverd össze, és kend az arcodra negyed órára. Majd mosd le langyos vízzel a pakolást az arcodról. (A túró és tejföl helyett használhatsz tojást is). A megtisztított bőröd hidratáld.

A paradicsom karotintartalma védi a bőrt a káros UV-sugárzásokkal szemben - belsőleg alkalmazva.

A paradicsom tomatin nevű alkaloidja hatásos a gombás betegségek ellen. De egyes kutatások szerint a szervezet koleszterinszintjét is képes szabályozni.

A paradicsom egy nagyon hatásos sebgyógyító is. Emlékszem, hogy 6. osztályos voltam, amikor (ritka alkalmak egyikeként - futottam a tesiórán). Persze nagy igyekezetemben úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva, elhasaltam, végigcsúsztam a térdemen. Fájt, égett, csípett, nem volt egy szép látvány. Aznap valamiért a nagyimnál aludtam, aki nem vacakolt sokat: paradicsomot kötött a térdemre. Hűsített, és fura módon reggelre a kisebb sebek gyógyulgattak, a nagyobbakon is látszott, hogy orvos ide már nem kell. :)

A paradicsom összetétele segíti az 1-es és 2-es cukorbetegségben szenvedőket is, mert csökkenti a vércukorszintet. Ajánlatos naponta, de heti legalább 3-4 alkalommal fogyasztani érett paradicsomot.

Kismamák is bátran fogyasszák! A paradicsomban megtalálható folsav jótékony hatással van a terhes kismama szervezetére is. 

A folsav vízben oldódó vitamin. Nagyon fontos szerepe van a szervezetben, mert a terhesség korai szakaszában a fejlődő embrió gerincét, a velőcsövet lezáró folyamat csak folsav jelenlétében hibátlan. A sejtek osztódása szempontjából nélkülözhetetlen vitamin.

A paradicsom tehát mind az idősebb, mind a fiatalabb generáció számára nagyon hasznos vitamin és antioxidáns-forrás. Nem mellesleg finom is. Amíg van (nyáron) fogyasszunk belőle minél többet! Egészségünkre!

A bejegyzést a Heinz Magyarország támogatta. Köszönjük a megkeresést!

forrás: wikipedia; webbeteg; life.hu

Varázslatos régi térképek

Mit üzennek számodra?

Lelkünk vezetői folyamatosan súgnak nekünk. Állandó jeleket hagynak, hogy irányítsanak, terelgessenek bennünket az utunkon, hogy beteljesítsük feladatainkat, elérjük céljainkat.

Íme 3 három kép régi térképekkel. Engedd el a fantáziád, hallgasd meg a belsőd sugallatát, és válassz közülük.

Megvan, hogy a három kép közül melyiket választod? Rendben. Akkor olvasd el, mit is jelent mindez számodra!

1. Ne félj önálló gondolkodó lenni. Lehet, hogy olyan helyzetben találod magad, ahol gondolataid és meglátásaid eltérnek a többiekétől. Vannak esetleges nézeteltérések, amikor mások igyekeznek megváltoztatni álláspontodat. Ilyenkor hallgass az intuíciódra - minden egyes pillanatban! Meg kell bíznod magadban, és figyelmet kell fordítanod még az apró részletekre is - így tudod követni a belső utadat.

2. A spirituális mentor tanácsa az, hogy hallgass meg valakit, aki bölcsebb nálad. Például: ha pénzügyi problémáid vannak, jobb tanácsot kérni olyantól, akinek hasonló szituációt már sikerült megoldania. Ne rohanj. Figyelj és tanulj. Van időd. Ez most a gondolkodás és a választás ideje. Az elhamarkodott döntések elronthatják a végkimenetelt.

3. A spirituális segítőd tanácsa, hogy tölts több időt a természetben. Valószínűleg az utóbbi időben sok időt töltöttél benn a munkahelyeden és alig voltál kinn a napon, a természetben. A lelked is átfázott a téged ért dolgok miatt. De most, hogy itt a jó idő, menj ki a szabadba. Naponta legalább 20 percet tölts a levegőn. Ez a nyugodt állapot teljesen megtisztít és feltölt energiával. Mind a testednek, mind a lelkednek szüksége van erre az "énidőre".

kép

süti beállítások módosítása
Mobil