Sokan gondolják, hogy ők életükben sosem voltak depressziósak. Mindent pozitívan fogadnak, minden sikerül számukra, és sosem bánatosak.

Egy férfi, Matthew Johnstone egy elgondolkodtató filmet készített arról, hogy ő hogyan élte meg a depressziót és miként sikerült kilábalnia belőle.

"Volt egy fekete kutyám, Depressziónak hívták. Amikor a kutya megjelent, úgy éreztem, hogy az életem üressé válik, minden lelassul körülöttem. Váratlanul látogatott meg, nem volt semmilyen alkalom, olyankor szörnyen szomorúnak láttam és éreztem magam. Mikor a többi ember élvezte az életet, én akkor is csak a fekete kutya szemszögéből figyeltem mindent. Többé már nem volt semmi, aminek örülhettem, még azoknak a tevékenységeknek sem, amelyek korábban boldogsággal töltöttek fel. Elvette az étvágyamat, a tettvágyamat is, hiszen még egy lépés megtételéhez is emberfeletti energiákra volt szükségem. Társaságban a meglévő önbizalmamat is elüldözte. Megpróbáltam mindent megtenni, hogy mások ne vegyék észre a fekete kutyát, mert nagy szégyenként éltem volna meg, ha kitudódik. Elviselhetetlen emberré tett, beékelte magát a párkapcsolatomban is. Csak a negatív dolgokra tudtam gondolni, ezért sokszor elaludni is képtelen voltam. Ahogy teltek az évek, a fekete kutya egyre nagyobbra nőtt, ahányszor megpróbáltam elkergetni, egy mozdulattal ismét odacsapott, én pedig újból a padlóra kerültem. Ekkor már gyógyszereket is szednem kellett, amelyek viszont nem segítettek. Teljesen kétségbeesetten hánykolódtam a hullámok között.

De ekkor szakember elé kerültem, aki felvilágosított, hogy minden ember életében van egy fekete kutya, senki sem kivétel. Megtanultam, hogy a gyógyszerek nem oldják meg ezt a problémát, csak javíthatnak a közérzeten, ennél sokkal fontosabb viszont az, hogy a közelálló emberekhez őszinték, kedvesek legyünk. Ennek tudatában többé már nem féltem a fekete kutyától, ez a legfontosabb dolog. Azt is bebizonyították a szakemberek, hogy a rendszeres testmozgás is sokat segít, mint ahogyan az is, ha leírjuk le egy darab papírra, hogy milyen jó dolgok történtek velünk aznap, miért lehetünk hálásak. A depresszióval szembe kell nézni, nem szabad úgy tenni, mintha nem lenne semmi, és a gyógyuláshoz lényeges, hogy ne féljünk segítséget kérni.”

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=XiCrniLQGYc[/embed]

Ha ráismertél a szituációra és úgy érzed, egyedül nem tudsz kilépni belőle, kérd szakorvos segítségét.

Néhány évvel ezelőtt én is szenvedtem ebben a betegségben. Ami a legnehezebb volt benne, hogy nem ismertem el, hogy segítségre szorulok. Rendkívül kellemetlenül éreztem magam a bőrömben, úgy éreztem, hogy a világ ellenem van. Nem bírtam kimenni az utcára, mert se életkedvem, se bátorságom nem volt. Azt éreztem, hogy mindenki utál. Aztán szerencsére a családom, a barátaim (szó szerint) elrángattak az orvoshoz. Egy-két alkalommal azt éreztem, hogy ez egy hülyeség, és nekem semmi bajom. De néhány hét múlva ráébredtem, hogy nem így szeretném élni az életem!!!

Akkor belevetettem magam a gyógyulásba: (a szakorvosi kezelés mellett!) masszíroztatni jártam, fülakupunktúrával kezeltek, sok b-vitamint, olajos magvakat fogyasztottam, narancs illatú illóolajat párologtattam, amely kedélyállapot-javító, sportolni jártam - és ami szerintem számomra a legjobb volt, kineziológushoz jártam. Ez segített nekem legtöbbet.

Ha hasonló tüneteket észlelsz magadon, mint ami a videóban van, mindenképpen fordulj szakorvoshoz. Emellett mozogj többet, ne hagyd el magad, fogyassz tápláló ételeket, és próbáld meg élvezni az életet!

A természetgyógyászok a rendszeres mozgást, ritmusos táncot, az úszást, jógát ajánlják. Fogyasztásra pedig az orbáncfüvet, a gingko bilobát, és kevesebb szénhidrát bevitelét. Ezen kívül hasznosnak tartják a napozást, az elég vízfogyasztást és a vígjátékok és egyéb humoros műsorok nézést.

Figyeljetek a barátaitokra, rokonaitokra. Mert a depis ember nem ismeri be, hogy segítségre szorul. A környezetének kell odafigyelnie rá!

Üdv: Lótusz

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess a FACEBOOK-on is!