Az ELTE Etológia Tanszékén már évek óta vizsgálják a kutyák kommunikációját. Egészen pontosan az ugatás elemzése folyik, és már ott tartanak, hogy a vakkantásokból nyolcvan százalékosan pontossággal meg tudják állapítani, milyen nemű az illető állat, mennyi idős, és épp milyen lelkiállapotban van.
Ha otthon is szeretnél megtanulni egy kicsit kutyául, akkor eláruljuk a szakemberek egyik módszerét: három paramétert figyelnek: az ugatás ritmusát, frekvenciáját és zajosságát. Ha mély, hangos ugatások követik egymást, az általában agresszióra utal, míg egy félelemmel teli kutya éles hangon, tisztán és lassan vakkantgat – ettől jó, ha megkülönböztetjük a “gyere játszani” vakkantgatást.
Aki maga is tart kutyát, eleve képes kiszűrni, mikor ugat idegent a kutya, és mikor szeretne kimenni egy kicsit a szabadba, de az ELTE tanszékén zajló munka annyira alapos, hogy már a The Telegraph-nál is rácsodálkoztak. Az újság szerint egy számítógépes program segítségével lefordíthatjuk az ugatást emberi nyelvre, de az ELTE szerint itt sajnos még nem tartunk.
Ha jobban meg szeretnéd érteni a kutyádat, és megmutatnád neki az ELTE épületét, akkor jelentkezhetsz játékos tesztre, a tanszéken folyamatosan várják a vállalkozó kedvű önkénteseket és kutyáikat.
Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!
Kövess a FACEBOOK-on is!
Forrás: ELTE