Richard Paul Evans pszichológus, író az  "Egy mondat, amivel megmentheted a házasságod" című cikke alapján írt cikk reményeim sokaknak segített.

Ma egy hasonló sztorit hoztam, ami a sikerről, a céljaink eléréséről szól.

Richard Paul Evans meséli:

"Néhány évvel ezelőtt egy turnén voltam San Fransisco-ban. Feleségem is elkísért, mert már régóta fenn volt a bakancslistáján, hogy szeretne az itteni trolley-val (villamossal) utazni.

Miután a prezentációm véget ért, fogtam egy taxit és Kerit, és elmentünk arra a helyre, ahol a villamos megállója található. Mikor megláttuk a több méteres hosszú sort, meglepődtünk. Az előttünk álló hölgy azt mondta, hogy már 2 órája arra vár, hogy feljuthasson a járműre.

Nekem nem sok kedvem volt két órát itt álldogálni, de Keri nagyon készült erre a "kalandra", ezért nem volt szívem lemondani a programot. Az első trolley elment - természetesen nélkülünk. A mozgolódás közben Keri kiejtette a zsebéből a telefonját, ami nagy robajjal a földre esett és ahány darabja csak volt, annyi felé esett.

Az egyik alkatrészét egy hajléktalan vette fel és felém nyújtotta: "Tessék." - és átnyújtotta. Vártam, hogy pénzt kér, de csak egy kérdést tett fel: "A villamosra várnak?"

- Igen-nel válaszoltam.

-Ez a vonal több, mint egy órás út - mondta.

-Igen, mi is ezt hallottuk - válaszoltam.

Megvakarta a szakállát és ezt mondta: - Egy dollárért elmondom, hogyan juthatnak fel várakozás nélkül a járműre.

Mivel egyébként is akartam adni neki pénzt, odaadtam az egy dollárt.

-Köszönöm - mondta és a pénzt a zsebébe csúsztatta. -Íme a titok: ugye Önök is látják, hogy a szerelvény szinte félig üresen hagyja el az állomást. Nem szabad, hogy teli legyen, mert vannak még más megállók is, hagyni kell a vezetőnek helyet a későbbi állomásoknál felszállóknak.  A megállók fehér X-szel vannak megjelölve. - Ekkor rámutatott az utca másik oldalán látható nagy fehér X-re. - Ez az első állomás.

- Jobbra, épp szemben velünk?

-Igen.

-Nem hazudok. Megér Önnek ez az infó még egy dollárt?

Mosolyogva odanyújtottam neki még egy dollárt. Átmentünk a szemközti megállóba és néhány perc múlva meg is érkezett a villamos. Ahogy az ajtót kinyílt megláttuk a hölgyet, aki két órán át várt arra, hogy feljusson a járműre. Kikerekedett szemmel nézett ránk. Mi pedig mosolyogva, nyugodtan felszálltunk a járműre." (angolul innen)

Mi ebből a tanulság?

Álmaink csak egy karnyújtásnyira vannak tőlünk. Amikor megálmodunk valamit, akkor első pillanatban elképzeljük, ízlelgetjük, kóstolgatjuk, ismerkedünk az érzéssel, milyen lenne, ha már elértük volna. Aztán egyszercsak az álmodozásunk átcsap a rideg valóságba és csak azokat az okokat tudjuk sorolni, ami miatt nem kaphatjuk meg.

De mi lenne, ha nem ragaszkodnánk a bejáratott úthoz? Mi lenne, ha hagynánk, hogy elménk új utat törjön magának és meghökkentő, ugyanakkor pofonegyszerű megoldással rukkoljon elő? Miért vagyunk saját magunk ellenségei? Csak hagynunk kellene, hogy egy idegen (új) gondolat bevillanjon! Legyünk lazák, nyitottak és hagyjuk, hogy a kreatív megoldás megtaláljon bennünket!

Szép napot! Lótusz

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is.

Kövess a Facebook-on is!