A múlt héten még nem tolták ennyire keményen a tehetségkutató műsort. De a mai adás nálam az egyébként nagyon gázos, nyálkás-esős napot végképp tönkretette.

Az még hagyján, hogy az ötvenéves nőnek, aki a lányával és a férjével él, még mindig nem nőtt be a feje lágya, és azt hiszi, hogy a nyikorgás = éneklés. Az is hagyján, hogy a "bűvész" trükkjei nem jönnek össze (a mesterének se), ezért a műsor közben folyamatosan káromkodik, de az, hogy a mai utolsó produkcióban egy csapat (ahogy Balázs fogalmazott) "avantgard" felgyújtja egymást a színpadon, meg verekednek, rugdosódnak... ezt már végképp nem tudom mire vélni. (Hozzáteszem zárójelben, hogy egy 12 éves, és afeletti - és valljuk be, az alatti gyerek mit fog föl az egészből? - 12-es karikával megy a műsor).

Miért van az, hogy az emberek ennyire ki vannak éhezve a sikerre? Mert ezt neveljük beléjük. Jelenleg Magyarországon bárki "cölöb", celeb, azaz ismert lehet. Csak épp szerintem nem mindegy, hogy valaki azért lesz híres, mert annyira jól csinál valamit, vagy azért, mert annyira rosszul!!!

Mi magyarok, már ennyire elkurvultunk, hogy csak a pénzt látjuk és bármit bevállalunk érte? Mert a mai adás után én ezt szűrtem le.

Pedig mi, magyarok vittük már hírét tehetségünknek, szakmai hozzáértésünknek, és újítókedvünknek a világban: pl. az angliai tehetségkutatóban, és most pedig Amerikában szurkolhatunk honfitársunknak.

Jelenleg Magyarországon nagyon sok elkeseredett, kilátástalan helyzetben lévő ember él. A tévé és rádió sem tesz túl sokat azért, hogy az emberek szellemi színvonalát növelje. Valóban egyszerűbb a híradót, meg a béna sorozatokat nézni, mint leülni és beszélgetni a társunkkal, családunkkal. De a világ, a politika ezt szeretné elérni. Az öntudatos és teljes szellemi és lelki képességeik tudatában lévő embereket sokkal nehezebb beetetni, irányítani, mint a birkákat (már bocsánat).

És minél tovább hagyjuk, hogy a fejünkre dobálják a sz@rt annál kevésbé van lehetőségünk arra, hogy felülemelkedjünk és elővegyük a józan (paraszti) eszünket.

Ha már az eszünk kikapcsolt, akkor legalább az érzéseinkre hallgassunk. Ugye milyen romantikus egy gyertyafényes vacsora a kedvesünkkel? Ugye milyen jó a parkban sétálni, ahelyett, hogy a sorozatot vagy a híradót néznénk? Ugye milyen jó a gyerekekkel játszani, ahelyett, hogy odaültetjük a tévé elé, hogy a verekedős, lövöldözős meg miegymás animációs filmeken butuljon?

Mi kell mindehhez?

1.Belátás, hogy a dolgok tényleg nem jól működnek.

2. Ha már felfogjuk, hogy ez így nem jó, akkor tegyünk erőfeszítéseket. Sokan vannak, akiknek nincs tévéjük. Rájuk felnézek, hogy mennyire erősek, és nem hagyják, hogy ez a butító doboz elvegye az energiájukat jobb és szebb, hasznosabb dolgoktól.

3. Szeressük családtagjainkat, barátainkat. Beszélgessünk velük sokat, hogy ne jussanak el odáig, hogy egy ilyen szuperprodukciótól, mint a tehetségkutató, várják az elismerést, a szeretetet, a boldogságot.

4. Szánjunk időt magunkra, a szeretteinkre, mert az idő az, amit nem lehet megfizetni. Az odafordulás, a törődés a legfontosabb.

5. Tegyük rendbe magunkat: testileg (pl. sportolással), lelkileg (ima, meditáció, relaxáció... stb technikákkal), és a szellemünket (olvassunk, beszélgessünk, hallgassunk komoly zenét, legyünk sokat a szabadban...) is. Ne hagyjuk, hogy rossz irányba befolyásoljanak bennünket!

Áldás! Lótusz