"Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy király. Ez a király egy nagyon távoli világban élt, túl az Óperenciás tengeren, túl az üveghegyen, túl a gyémánthegyen. Ez a király egyedül élt. Nem volt társa, de mindene megvolt, amit csak szeme, szája kívánt. Búslakodott, hogy egyedül él, ezért elhatározta, hogy feleséget keres magának. 7 nap és 7 éjjel lovagolt, mire elérkezett egy faluba. Itt sok szép lány volt, de azok azt mondták, hogy nem mennek olyan messzire. 7 nap és 7 éjjel lovagolt, mire elért a következő városba. A lányok itt is szépek voltak, de bizony ők se akartak elmenni. Újabb 7 nap és 7 éjjel után újra elért egy városba, de ott csak egyetlen lány élt. Szép volt és kedves, és a király nagyon megszerette. A király elfeledte kincseit, és a városban maradt a mátkájával, majd új otthont épített maguknak.

Ahogy telt múlt az idő, a király megöregedett. 7 fia és 7 lánya született, akik anyjuk szépségét, apjuk bölcsességét hordozták. Egyszer az egyik fiú arra kérte az apját, hogy mutassa meg a palotájába vezető utat. Az apa elmondta, hogy 7 nap és 7 éjjel múlva elérnek egy várost, ahonnan 7 nap és 7 éjjel múlva elérnek egy falut, és onnan 7 nap és 7 éjjel mire elérik a palotát. A fiúk és lányok felkerekedtek. 7 nap 7 éjjel mentek, mire elérték az első várost. Ebben a városban nem időztek, tovább mentek a faluba, majd elérték az üveghegyet, gyémánthegyet, majd apjuk palotáját. Ámultak-bámultak a sok kincs láttán, majd visszatértek szülővárosukba. Otthon megkérdezték az apjukat, hogy mi volt az, ami miatt otthagyta azt a sok kincset. Édesapjuk rájuk nézett és azt mondta:

– Miattatok. Minden kincs hiábavaló, ha nincs kivel megosztani. Minden bőség teher, ha nincs kivel megosztani. Minden öröm bánat, ha nincs kivel megosztani.

A gyermekek megértették, hogy minden kincs közül a leghatalmasabb a szeretet…”