Miért épp fenyő? Miért gömbdíszek? Miért csillag?
A legtöbb család igyekszik a hagyományokat megtartani. Karácsonyfát állít december 24-én este, melyet csak januárban, Vízkeresztkor bont le. De miért épp fenyő? Miért gömbdíszek? Miért csillag? Ennek járunk most utána. (A magyar karácsonyi szimbólumokat veszem sorra).
A magyar Karácsony szó jelentése szláv eredetű, a szláv korcsun szóból ered, amely lépőt, átlépőt jelent. A szó jelentése utal az új esztendőbe való átlépésre.
A Karácsonyfa az élet fája, Jézus családfája. Jézus családjába tartozik minden ember, nemtől, kortól függetlenül. A Karácsonyfának pedig azért a fenyőt választották, mert ez egy örökzöld. Vagyis az emberek számára a örök életet, a zöld szín az egészséget, a szeretetet, a gazdagságot szimbolizálja. A Karácsonyfa-állítás Németországból indult a 16. században, innen vettük át mi is a 19. század második felében.
A Karácsonyfán a különböző díszek is szimbolikus jelentéssel bírnak. A csillag arra utal, hogy a Biblia szerint egy csillag vezette el a három királyokat Betlehembe, ahol a kis Jézus született. A tudósok szerint ez akár egy hullócsillag is lehetett akkoriban, vagy pedig valamilyen bolygóegyüttállás.
A csúcsdísz is gyakran csillag alakú, vagyis a jó hír hozója, illetve utat mutat mindnyájunknak a szeretet, Jézus felé.
A Karácsonyfa gömb alakú díszei a teljességet, a Földet, a világmindenséget szimbolizálják. Ugyanakkor, mivel a gömb díszek eredetileg üvegből készültek, az ember törékenységére is utalnak és arra, hogy mindig találjuk meg a legapróbb dolgokban is a szépséget, a boldogságot.
A csillagszóró a betlehemi csillagot jelképezi, tehát Jézus születésének hírnöke, amely mutatja az utat. A csillagszóró emellett a folytonosan fellángoló, majd kihunyó élet szimbóluma.
A csengettyű/kisharang az angyalok érkezését jelzi, de más funkciója is van. A hangja rezgésbe hozza a levegőt, és ezzel pozitív energiával tölti meg környezetét. A pogányok démonűző hatást tulajdonítottak neki.
Ilyenkor a boltokat (és remélhetőleg az otthonainkat és életünket is) elárasztják a jóságos Égi Angyalkák. Advent 4 angyala: az első angyal kék színű köpenyben. Ő az Igazság angyala. A 2. angyal pirosba öltözik. Ő a Mértékletesség angyala. A 3. angyal fehéren ragyog. Ő a Bátorság angyala. A negyedik angyal pedig lila fényben úszik. Ő a Bölcsesség angyala.
A Karácsonyfára nemcsak bolti/sajátkezűleg készített díszeket tehetünk, hanem (főleg régen) akár terményeket is. A dió a bölcsességre utal, illetve a Háromkirályokra (vagyis a 3 bölcsre), akik Jézust először meglátogatták. Az alma tudás fájának tiltott gyümölcse, amely az eredendő bűnre utal. Ez jelzi, hogy csak a Jézustól nekünk szánt tudás a fontos, ami a szeretet. A többivel többet ártunk magunknak, mint amennyit használunk.
A szaloncukor is (nálunk) egybeforr az ünnep hangulatával, bár ez inkább csak a modernebb kor óta része az ünnepnek. Ez egy hungarikum, melyet a 19. század vége óta használnak a karácsonyfa díszítésére.
A gyertya a világosság, a kiút mutatása, az emberi szív fénye, amely minden sötétségből kivezet bennünket, a szeretet lángjának szimbóluma. A fény, amely bevilágítja a sötétséget, minden téren. Ahogyan Jézus utat mutat a szeretetével és kivezet bennünket a materializmus útvesztőiből.
A karácsony színeinek jelentése:
arany, ezüst: a gazdagság, a férfi-női princípium jelképe
piros: a termékenységet szimbolizálja
fehér: a tisztaság jelképe
zöld: egészség, remény és a szeretet színe (a szívcsakránk zöld színű)
Az egyik legszebb karácsony verssel a legmeghatóbb előadásban szeretnék nagyon boldog, békés karácsonyt kívánni Neked! Áldott ünnepeket! Lótusz
[embed]https://www.youtube.com/watch?v=3mot9ZamCpA[/embed]