Exupéry:
"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."
Müller Péter is azt állítja, hogy szeressünk. Szeressünk a csókkal, szeressünk a nézésünkkel...:
"Úgy csókolj, mintha utoljára csókolnál. És úgy nézz a társadra, a barátodra, még a gyerekedre is, mintha utoljára látnád. És akkor a szíveddel látod - nem a kisbetűs, vacak, szürke hétköznapot, hanem a Nagybetűs Csodálatos Életet.
Az ember utólag döbben rá, mennyi csoda mellett ment el. Utólag jön rá, hogy elfelejtett szeretni. Utólag, hogy boldog volt, s észre sem vette. Utólag, hogy nem is figyelt a másikra. Utólag, hogy elfelejtett jónak lenni hozzá. Utólag, hogy kár volt őt nem szeretni. Kár volt unni, aminek örülni is lehetett volna. Kár volt „természetesnek" tartani, hogy a kutyusod lihegve nézett rád, egy angyal szeretetével – amíg élt.
Utólag jövünk rá, amikor már nem lehet visszacsinálni semmit, hogy elkótyavetyéltük vaksággal, süketséggel és közönnyel az életünket. Rossz szemmel néztük.
Minden beszélgetésed, minden találkozásod, minden futó pillanatod lehet kisbetűs, zavaros, unalmas esemény, amelyen túl akarsz lenni – és lehet életed Nagybetűs csodálatos története is.
Ha a szíveddel nézel."
