Lótusz

Lótusz

Ez lehet a legnagyobb próbatétel számodra

2018. november 17. - Lótusz_blogger

A párkapcsolat az egyik legnehezebb feladat.

converse-2521534_1280.jpg pixabay


Müller Péter: "A párkapcsolat a létező legnagyobb próbatétel" (life.hu)

A párkapcsolat mind a mai napig a létező legnagyobb emberi dráma és próbatétel. Ádám és Éva történeténél jobbat és alapvetőbbet az Isten sem tudott kitalálni. És mindjárt bajba kerültek mind – Ádám, Éva és a Teremtő is. Mintha megbánta volna az egészet.

Ettől függ minden. Ez a poklod s a mennyországod. Itt, ebben lehetsz boldog és boldogtalan, itt lehet életed értelmes vagy értelmetlen, itt lelhetsz társat s néha ellenséget, akivel együtt kell élned. Ebben lehetsz több, és mehetsz tönkre, itt derül ki, van-e értelme dolgozni, gondolkodni, építeni s egyáltalán élni. Itt derül ki, nemcsak az, hogy tudsz-e szeretni, hanem az is, hogy kibírsz-e egyáltalán egy másik embert.

Mert szeretni általában az embereket nem nehéz, de szeretni Egyetlen Embert „teljes szívedből" nagy mutatvány. 

Sajnos egyre nehezebb. Ha ma szúrópróbaszerűen ezer földi párkapcsolatot megvizsgálnának a Marslakók, csupán ebből egyértelműen megállapítanák, hogy az egész emberiség végzetes bajban van."

Egyetértesz?

Ez az indiánok ősi gyógyítő köve

10 érdekesség a türkizről.

turquoise-1430954_1280.jpg pixabay


1.Már az indiánok is használták: ékszerekbe, marokkőként a Türkizt, amely azonban évszázadokkal később Törökországról kapta nevét.

2. A keresztes lovagok amulettként használták, erős védelmező ereje miatt. Tisztítja az aurát és védelmez a negatív hatások ellen.

3. Hatásosnak tartják rontás és átok ellen.

4. A türkiz a torokcsakra köve, éppen ezért segíti a torokproblémákból való kilábalást, és a pajzsmirigy működését. Segítségével leküzdhetők a beszédhibák, pl. a dadogás.

5. Támogatja a hatékony kommunikációt, erősíti az önbizalmat.

 

6.Lenyugtatja az idegeket, és feltölti energiával a szervezetet.

7. Fokozza az agyi funkciók működést, növeli a kreatívitást. Csökkenti a depressziót, jókedvűvé tesz.

8.Fájdalomcsillapító hatású, méregtelenít: enyhíti a gyomor- és bélproblémákat. Támogatja a vese egészséges működését.

9.Támogatja a szem működését, az éleslátást - és nemcsak szó szerint. És, mivel a torokcsakra őre, és a hallás is a torokcsakrához tartozik, a fülproblémákra is jó hatással van.

10. "A kéz, amely türkizt visel, sohasem lesz szegény.” – A régi arabok az igazság kövének tartották: aki türkizes gyűrűt, amulettet viselt, annak jobban elhitték a szavát, így a kereskedők, tisztségviselők körében népszerű volt.

 

Mi tenne boldoggá?

A teszt elárulja!

Nézd a képet... Mit veszel észre rajta először?

Vidám bajszos arc

Ha az első dolog, amit látsz, egy vidám arc, többé-kevésbé nyugodt vagy, belső béke van benned. Néha azonban úgy érzed, hogy valami hiányzik. A probléma az, hogy amikor minden jól megy, normális és kényelmes mederben folynak az életed eseményei, te ellustulsz. Ne tedd. Mindig éleszd újra a szeretet szikráját!

Két madárka

Ha először két madarat láttál meg, ez azt jelenti, hogy életed eme pillanatában a szeretet és a kapcsolatok a legfontosabbak számodra. Legyen szó romantikus kapcsolatról, de akár a családdal, a barátokkal és a gyermekekkel kapcsolatos események foglalkoztatnak jelenleg.

Hallgass a megérzésedre: a szeretet a legfontosabb! És, hogy bármennyire is elfoglalt vagy, mindig legyen időd a szeretteidre: akár csak egy pusziról, egy ölelésről, egy szeretetteljes üzenetről van szó.

Csillagos égbolt

Ha először a csillagos égboltot láttad meg, azért van, mert életed eme pillanatában a kreatívitásodhoz kell fordulnod. Vedd kezedbe életed sorsának irányítását. Azonban előtte gondold át, mit is szeretnél igazán. Mi az, amire valóban vágysz?  Tegyél egy lépést felé!

kép forrása

főkép: pixabay

A ruhád színe a hét napjai szerint: így vonzd be a szerencsét!

Ezt a színt viseld, ha szerencsére vágysz!

A színek befolyásolják az energiánkat, a kedvünket... Az egyes színek használatával minden nap szerencsét vonzhatunk magunkhoz. Az asztrológiának köszönhetően könnyedén kiválaszthatjuk minden nap azokat a holmikat, amelyek az adott napon segítenek bennünket.

Mitől függ, hogy melyik nap milyen szín hoz szerencsét? A bolygóktól! Az alábbiakban elárulom, melyik nap milyen szín az ideális választás!

Hétfő

A hétfői nap a Hold fennhatósága alá tartozik-ezért a választásod essen az ezüstös, tejfehér vagy sárgás árnyalatú, fényes szövetekre! Figyelj a megérzéseidre... Csak képzeld magad elé az éjszakai égbolt fényeit-színeit: a sárga, a fehér, az ezüst segít neked.

Kedd

A kedd a harcias Mars energiájához tartozik, amely felébreszti a szenvedélyt. A nap színei az erőteljes piros, a vérvörös, a lila. Ezeket kombinálhatod a rózsaszínnel, a skarláttal, a bíborral - tompítania barnával tudod. Az ellenállhatatlan megjelenés nemcsak az üzleti, de a személyes életedben is nyerő lehet.

Azonban! A vörös túlságosan felpörgethet... Ezt tompítsd földszínekkel, feketével - ha úgy érzed, hogy túl sok.

Szerda

Szerdán a Merkúr segít a tanulásban, az információkeresésben, a bátorságban és a nyilvános beszéd megtartásában. A zöld szín, a sárga és a szürke árnyalatai segítenek az (ön)bizalom megőrzésében. A színválasztásod függhet a hangulatodtól és a vágyadtól: van, aki számára a smaragdzöld az ideális, míg mások inkább a halványzöldet kedvelik. A kommunikációban pedig a kék segít.

Csütörtök

A Jupiter pozitív energiájának köszönhetően a csütörtök vonzza a jó szerencsét. A ruha kiválasztásánál a telített kék, az indigó, az ibolya vagy a bíborszín tökéletes. A hideg, szigorú színeket karmazsinnal egyensúlyozhatjuk.

Péntek

A Vénusz ezen a napon segíteni fog megtalálni a helyed. Békét hoz a veszekedés után, de pénzügyi sikerekre is számíthatunk - mindez a ruhánk színétől függ! Ha krémszínt, vagy a rózsazsín különböző árnyalatait választod, az ellenkező nem kegyeit nyeheted, az ezüst viszont pénzügyi lehetőségeket hoz számodra. A fehér a konfliktusok elsimitásában segít.

Szombat

Szombaton a Szaturnusz, a nagy energiájú bolygó veszi át a gyeplőt. Gondoskodj Fortuna támogatásáról: feketével, szürkével, sötétkékkel.

Vasárnap

Ez a nap a Nap égisze alatt található. A világos ruhadarab kombinációk segítenek a pozitív hozzáállás megőrzésében és a szerencse vonzásához. A legjobb színek vasárnapra: az élénk sárga, a narancssárga és azok árnyalatai. A piros is helyénvaló, de nem szabad túlzásba vinni: elég, ha néhány vörös kiegészítőt veszünk fel. Az arany és fehér kiegészítők is jól jöhetnek ezen a napon.

Te mennyire figyelsz az öltözetedre? A kedvemért kipróbálod egy hétig a fentieket?

képek: pixabay

Szerencse, siker, boldogság - ezek az álmok ígérik

Ha ezt álmodod, boldogságra, szerencsére, sikerre számíthatsz!

A tudósok szerint, álmaink nem mások, mint a tapasztalt események visszhangjai, amelyet az agy csodálatos módon érzékel. Azonban több ezer bizonyíték van arra, hogy vannak olyan prófétai álmok, amelyek megjósolhatják a jövőt. Egyes álmok boldogságot jgérnek, előrejelzik a szerencsét és a jólétet. Vedd észre őket! Ne hagyd ki a lehetőséget, hogy boldog legyél!

1.A Nap sugarai

Azok az álmok, melyben a nap sugarait látod, előrevetítik a boldogság kegyelmét. Ez lehet a nap, amely előbukkan a felhők mögül, egy napsugár, egy napsütésben fürdő szoba, olyan, mint amit a menny bevilágít. Az ilyen álmok egy közelgő örömöt jeleznek - talán egy régóta várt rokon meglátogat, vagy jó hírt kapsz. És, ha a nap sugara megérint téged álmodban, készen állsz a boldogságra.

2.Égi jelenségek

Nemcsak a nap sugarai hordozzák a boldogságot és a jólétet. Például, ha napot vagy holdat, vagy éppen napfelkeltét látsz álmodban - a család jólétét vetíti elő. Ha pedig egy csillagot látsz meg álmodban az Égen, akkor gyermek születésére számíthatsz. A családi boldogságot a szivárvány szimbolizálja, a mennydörgés pedig arra utal, hogy a kudarcok hamarosan sikerekké válnak általad.

3. Hegyek

A közelgő boldogság másik szimbóluma a hegy, pontosabban az a bizonyos csúcs, amelyről már régóta álmodozol. Egy ilyen álomhelyzet egyértelműen arra utal, hogy sikereket érhetsz el. Ha egy álomban eléred a hegycsúcsot - az életedben egy sikeres esemény fog bekövetkezni az elkövetkező napokban. Egyébként, ha a hegy tetején a nap ragyog az arcodra, nyugodt szívvel várhatod az örökségről szóló híreket, egy szuper kinevezést egy jól fizető munkára, vagy épp a lottóötös megnyerését.

4. Virágzó kert

Amikor egy virágzó kertet látsz álmodban, örülhetsz, mert a boldogság és a szerencse valahol a közeledben van. A pénzügyi jólét javulását a lédús, érett gyümölcsökkel rendelkező fák jelenléte jelzi a kertben. Ha álmodban olyan telket látsz, ahol rengeteg csemete és gyümölcsfa hajt, tudnod kell, hogy kellemes hírek várnak rád otthon: talán hamarosan gyermekáldás előtt állsz. Ha a kert végén egy gyönyörű otthont látsz, a családodban konfliktusmegoldást és jólétet találsz.

5. Rágcsáló

Ez meglepőnek tűnhet, de az álom nagyon jót jelent, ha kis rágcsálók elszaladnak a lábad alatt, majd csapdába esnek. Egy ilyen álom láttán biztos lehetsz benne, hogy ellenségeid kellemetlen helyzetbe kerülnek, és az ellened folyó támadási kísérletük összeomlik, mint egy kártyavár. Emellett az olyan álom, amelyben a rágcsálók vagy a rovarok elől menekülünk félve, azt jelezheti, hogy a gyógyulás útjára lépünk.

6. Méz

A méz egy álomban azt jelenti, hogy sok éven át boldog leszel. Ha a méhsejtekben mézet keresel vagy legalábbis próbálod megtalálni - szerencsét találsz a családi ügyekben, talán szerelmi vallomást fogsz kapni. Ha a mézet egyik edényből a másikba öntöd, vagy kezed közt folyik, készen állsz a boldog családi környezetre. Talán közeli hozzátartozód meglátogat.

7. Karmester

Ha arról álmodsz, hogy színpadon állsz és zenekart vezetsz, és a közönség tapsol, készen állsz a sikerre, amit sok évnyi munkádnak köszönhetsz. Talán komoly életváltozásokat vársz, amelyek megnyitják az ajtókat egy új életedhez. Ne hagyjd ki az esélyt a sikerre és boldogságra!

8. Repülés

A repülőgépek nagy szerencsét jeleznek álmodban, de csak akkor, ha magabiztosan repülnek és nem zuhannak le. Ha egy repülőgépet kormánykerekével irányítasz, akkor szédítő üzleti sikerre számíthatsz. Ezenkívül az olyan álom, amelyben egy vitorlázógépen repülsz, miközben a földi szépségekben gyönyörködsz, tanúskodik arról a sikerről, amelyet az üzleti életben a nagyon közeli jövőben felkínálnak számodra.

9. Tánc

A gazdagságot vetítit elő, ha álmodban egy csodálatos partnerrel táncolsz. Ha egy koncerten ülsz és gyerekek táncát nézed, azt jelenti, hogy a jó hírt a gyerekek hozzák neked.

10. Dália

Néhány virág szerencsét jelent álmodban. Ilyen virág a dália. Dália csokrot látni álmodban - szerencsés véletlent vagy boldog eseményt jelez. A földön növekvő dália pénzügyi sikereket jelez. Ha azonban elszáradt virágokat látsz, az a bánat jele.

11. Emberek

Az emberek jó hírről árulkodnak. Például, ha álmodban meztelen embert látsz, ne akadj ki rajta, mert a bajok el fognak múlni az életedből. Ha az álmodban lévő személy sír vagy nevet, akkor a betegséged elmúlik.

12. Csirke

Jó szerencsét ígér az az álom, amelyben kacsa vagy csirke szerepel. Különösen jót jelent az álom, ha a madarat táplálod, és magokat szórsz szét a földön. Az üzenet jelentése egyszerű - a vállalkozásod bővül és virágzik.

13. Kígyó

Ne aggódj az olyan álom miatt, amelyben egy mérgező kígyó megharap. Még ha félve  ébredsz is, valójában egy ilyen álom hatalmas gazdagságot jelent, amely úgy fog rád hullani, mint a hó!

14. Drágakövek

Ha álmodban ékszert kapsz, és odaadod az anyukádnak, valójában készen állsz az esküvőre. A szerelem szimbóluma egy gyönyörű madár is lehet álmodban. Ha a madár hív, akkor nagyon valószínű, hogy hamarosan megjelenik életedben az igazi szerelmed.

15. A tenger

Az az álom, amelyben nyugodt tengert látsz, nagyon jót jelent. A szíved hamarosan megnyugszik, a szorongás és az izgalom elmúlik.

16. Hold

Ha látod magadat és a szeretteidet a Hold fényével elárasztva, a kapcsolatod a lehető legjobb irányba fog fejlődni. Amikor egy álomban egyedül jársz a holdfényben egy kihalt sikátorban, egy nyereséges pénzügyi javaslatot fogsz kapni.

17. Egy nő

Ha álmodban nőt látsz, jó híreket kapsz. Ha a nő álmodban vásárol(gat), készen állsz kellemes kiadásokra.

18. Bárány

Egy aranyos állat, aki a mezőn legelészik, új barátokat ígér. Ha a juhokat a karjaidban tartod, kitartásod és kemény munkád hamarosan gyümölcsöt terem. És ha a bárányt nyársra tűzve felszolgálod, készen állsz arra, hogy gyorsan pénzt keress.

19. Tűz

Az álom, amelyben egy dühöngő tűz tönkreteszi a házat, szörnyű előjelnek tűnhet. Valójában ez egy nagyon jó álom, ami azt jelenti, hogy a gondjaid és aggodalmak hamarosan eltűnnek az életedből, és egy nyugodt, harmonikus élet vár rád.

20. Méhek

Miután egy álomban kis zümmögő méhet látsz, tudd, hogy mindent jól csinálsz, és most nem hagyhatod abba, amit eddig elértél! Ha álmodban egy méhkas látsz, hamarosan boldog családdá váltok. Ha azonban a méhecske megcsíp álmodban, akkor figyelned kell arra, hogy nehogy hibát kövess el!

főkép: pixabay

süti beállítások módosítása
Mobil