Lótusz

Lótusz

Ez vár rád a szerelemben 2018-ban

2017. december 16. - Lótusz_blogger

Csillagjegyek és a szerelem 2018-ban.

2018 a Kutya éve lesz, amely picit megmozgatja a dolgokat. De ez nem azt jelenti, hogy rossz dolgokra kell számítani, hanem csupán arra figyelmeztet, hogy a szemléletünkön kell változtatni. Pozitívabban kell hozzáállnunk a dolgokhoz.

Mi vár az egyes csillagjegyekre?

KOS

A Kosként képes leszel megtalálni a boldogságot 2018-ban. A tél a nyugalom ideje lesz. Ez egyfajta előkészítő szakasza lesz az elkerülhetetlen változásoknak, amelyek tavasszal és nyáron fognak elérni. Az új év idillel kezdődik, vagy legalábbis elfogadható szintű kölcsönös megértéssel egy szeretett emberrel. De a kapcsolatok átalakulása veszi kezdetét. Ha van olyan dolog, ami nem tetszik, akkor a hatalmadban áll, hogy átírd a szerelmi életed.

A szerelmi siker a Mars befolyása alatt lesz, amely egész évben erős pozícióban van. Január 1-től 25-ig követned kell a szíved hívását. Ez az időszak nem alkalmas a másik feled keresésére, azonban azt senki nem tiltja, hogy a zavarosban halássz. Március 17-ig a Mars pihen, és vele együtt - a szexualitásod is. Legyél türelmes, ne játszd el a jövődet! Március 17-től a Kos számára az összes ajtó megnyílik, amely november 15-ig nyitva fog tartani. A fő fegyvered a szenvedély és az önbizalom lesz, és a Mars mindenben támogatni fog. 2018-ban a szerelmi életed a kezedben lesz, csak meg kell tanulnod, hogy felelős vagy mások érzéseiért is.

 

BIKA

2018-ban a Bika azt kockáztatja, hogy elveszíti a fejét a szerelemtől. Ez egy elszánt év lesz, amelyet a nyugtalan és változó Hold fogja vezetni. A siker titka is ebben rejlik a Bika számára -minden nap figyeld a Holdnaptárat és próbáld figyelembe venni az általa ajánlottakat. Így minden esélyed meglesz arra, hogy a kapcsolatod olyan irányba tereld, amely számodra a legjobb. A csillagok biztosak abban, hogy nehéz lesz ellenállni a partner karizmájának és titokzatosságának, de néha ez az egyetlen esély, hogy ne kerülj bajba. Gyakran használd a józan eszed, és ne légy engedékeny. Időnként szükség van arra is, hogy határozott "nem"-et mondj azoknak is, akiket teljes szívedből szeretsz. Az intuíció segít benne. Hallgass a belső hangodra - gyakran fordulj hozzá tanácsért.

Ne bálványozd a partnered és ne idealizáld az embereket: hiába bocsátasz meg száz, akár ezer alkalommal, nem fog megváltozni. Nézz mindent objektíven. Ebben az évben önzőnek kell lenned! A szerelem nem hagy el téged, de te elveszítheted benne magad!

16 kutya megmentése előtt és utána

IKREK

A tizenkét hónap az Ikrek számára agresszív küzdelemmel fog telni. Melyre a Nap lesz hatással. A szerelem megtalálása érdekében meg kell találnod önmagad. Egy ember nem képes megérteni a mások szeretetét, amíg meg nem ismeri az igaz szeretetet saját maga iránt. 2018-ban meg kell tanulnod elfogadni magad a jó és rossz tulajdonságaiddal együtt. Tanuld meg értékelni a legfontosabb személyt, hogy értékelni tudd a partneredet. Ne hagyd, hogy az alacsonyabb érzelmek belerondítsanak az érzelmi életedbe.

A csillagok ezt üzenik az Ikreknek: ebben az évben minden esélyed megvan arra, hogy olyan emberhez közeledj, aki valóban szeretni fog - testestül-lelkestül. Az év elején és közepén az Ikrek arra törekszik, hogy spirituális és intellektuális harmóniát alakítson ki a partnerével. Ha jobban szeretnéd megismerni az általad kedvelt embert, akkor csináljatok egyre több közös dolgot: például menjetek el együtt kirándulni. Meg fogod érteni, kivel jársz, megbízhatsz-e benne. A szingli Ikrek olyan emberbe fog beleszeretni, aki mindig a közelében van, aki segít neki vagy akinek az Ikrek segítségére van szüksége.

 

RÁK

A Rák, a legcsaládcentrikusabb jegyként élvezni fogja a szerelmi életet. A szerencse mindenben elkísér téged, ha igyekszel harmóniát teremteni a kapcsolatodban. A bolygók szerint ez az év sorsfordító lesz számodra. A Rák csillagállása szerint sok esélyt fog kapni az igazi szerelem megtalálására. Lehetséges, hogy találkozol az igazival, vagy sikerül megtalálnod a közös hangot bárkivel.

Ha valami nem működik a kapcsolatodban, az év közepére a helyzet jelentősen javulni fog. Nem kell aggódnod, az érzések tökéletesen kifejezőek: ha igazi szerelem, akkor nincs szükség szavakra. A siker nemcsak a szerelem területén, hanem a munkában is beköszönt számodra. 2018-ban az eddig szorgalmad meghálálja az Univerzum. A legfontosabb dolog, hogy előrelépjünk, hogy jobbá váljunk egy kapcsolatban, nem pedig, hogy túllépjünk rajta.

Szemtelen ebek

OROSZLÁN

A magukat örök nyertesnek tartó Oroszlánok számára rossz híre van az asztrológusoknak: 2018-ban meg kell élned, amit az Univerzum rendel számodra. A Föld Kutya éve nehéz évet hoz a nárcisztikus Oroszlán számára, akik szokásaik szerint hajlamosak a túlzott magabiztosságra. Ez lesz a vértjük Ámor nyila ellen, aminek egyáltalán nem fognak örülni. Az elkövetkező 12 hónap igazán sokkoló lesz számodra, különösen, ha már régóta "szerelmi diétával" küzdesz. A szenvedés olyan gúzsba köt, amelynek bármennyire is hatalmasnak képzeled magad, nem tudsz tenni ellene. Az élet eseményei arra kényszerítenek, hogy beismerd, hogy szerelem előtt sebezhető vagy, mint a többi ember. Az emberfeletti kitartásod egyszerű bohózatnak fog tűnni.

A csillagok megnyitják a szemed a belső tökéletlenségeidre, amelyek megtanítanak az együttérzésre, a kölcsönös tiszteletre és érzékenységre. Az idei év olyan lesz számodra, mint egy harc. 12 hónap nem múlik el nyomtalanul: rakd le a korábbi láncaidat, sztereotípiákat és kliséket. Nem fogsz észrevenni nagy léptékű változásokat, ha nem leszel magaddal végre teljesen őszinte.

 

SZŰZ

A Föld Kutya évében a Szűzek számára a legnagyobb feladat, hogy belső világukon dolgozzanak. A lelked mélye a negativitás, a múlt fájdalmai, a harag és az új félelem által szennyezett. Meg kell tisztulnod, de nem egyedül, ahogy szoktad csinálni, hanem a szeretteiddel.

A Szüzek képesek lehetnek megkövetni magukat. A bolygók megnyitják az emberek szemét a belső világodra. A változást észre fogják venni rajtad. Azok, akik törődnek veled. Ez az év megfelelő számodra egy érzelmi és intim kapcsolat kialakításához. Ahhoz, hogy az idill teljes maradjon a kapcsolatban, olvass szerelmes verseket. Az egyetlen dolog, amit meg kell tagadnod, a hirtelen változások. Indulj el egy úton és ne akarj letérni róla. Ha odafigyelsz az Univerzum jelzéseire, a szerencse veled marad egész évben.

Kutya lett a tehetségkutató nyertese!

MÉRLEG

Az elkövetkező 12 hónapban a Mérleg jegy képviselői úgy érzik majd magukat, mintha hullámvasúton ülnének. Ez leginkább a hangulatukra nyomja rá a bélyegét, illetve az energiájukra. Mindez azt mutatja, hogy ízlésük 2018-ban megváltozik - méghozzá egzotikus irányba. Egy kapcsolatban most a lelki, intim és anyagi összetevőre esik a figyelem. A bolygók megmutatják neked a szeretet egyesülését egy teljesen más irányból. Ebben a helyzetben nem tudod elkerülni a problémát a partnereddel való kapcsolatodban sem. Az asztrológusok azt javasolják, hogy igyekezz egyensúlyt teremteni,  és győzd le saját magad.

A kapcsolatokban felmerülő minden problémát gyorsan és tárgyilagosan kell megoldani. Nagyon sokat vársz a partneredtől, ezért próbáld megjutalmazni az áldozataiért. Ha igényel valamit, add meg neki. De egyet ne felejts el: minden megvásárolható, de a szeretet nem.

 

SKORPIÓ

A Skorpió kapcsolatainak anyagi összetevője lesz ebben az évben a legfontosabb probléma. De az asztrológusok azt tanácsolják, hogy ne fordíts túl sok figyelmet a pénzre - a legjobb, ha csak önmagadra figyelsz. 2018-ban a konstelláció minden képviselője rendkívül vonzóvá válik az ellenkező nem szemében. Különösen lenyűgöző lesz egy szeretett személy számára. A csillagok azt tanácsolják, hogy ne halmozz fel személyes jellegű problémákat, de ne is összpontosíts rájuk. Bölcsen és tapintatosan járj el, használd a rejtett tehetségedet, hogy elérd azt, amit akarsz, anélkül, hogy csatába mennél.

Terápiás kutyusok

NYILAS

A szerelem bevonzásához 2018-ban a Nyilast segíti, hogy képes józanul látni a dolgokat. A kapcsolatokban rejlő problémák gyorsan megérkeznek, ha továbbra is impulzív módon jársz el. Lehetséges, hogy szerelmi függőség fogja befolyásolni a józan ítélőképességed. Sokan meg fogják érteni a közmondás jelentését: "a tiltott gyümölcs mindig édesebb". Beleszeretsz olyan valakibe, aki miatt elfelejted minden eddig elved.

Az asztrológusok azt javasolják, hogy próbálj meg racionálisan gondolkodni, ahelyett, hogy az érzéseidre hallgatnál. Merülj el a kreativitásban, kérj tanácsot a rokonoktól, ha hirtelen kétségbeejtő helyzetben találod magad - de ne hallgass az érzéseidre! Mert ha elengeded magad, mindent el fogsz veszíteni. A Kutya évében sok önkontrollra és akaraterőre lesz szükséged ahhoz, hogy nehogy véletlenül csapdába ejtsen a szeretet. Ne a mára gondolj, hanem figyelj a jövőre.

 

BAK

2018-ban a Bakok várják azt a szeretetet, amelyet az asztrológusok sugallnak kezdeni. A bolygók ebben az évben az "érzések áradatát" biztosítják számodra. Egy szerelmi viszonnyal fognak beburkolni, amely bénítja az akaratod és az elméd. Ne félj: most önként engedd el a boldogságot a kezedből. Légy határozott és magabiztos.

A Kutya éve segít abban, hogy megtaláld a szerelmet, hogy felszabadulj és fejleszd a szexuális kultúrád. Ha sikerül megtalálnod a lehetőséget, hogy elmozdulj a szavaktól a tettek felé, az megnyitja az utat egy új szintre. Ne félj a vágyaidtól és fantáziádtól, válaszolj a flörtölésre, menj és ismerkedj. Ha már kapcsolatban állsz, vállald a felelősséget és tedd meg az első lépést az együttélés felé.

Játék: Válassz egy kiskutyát!

VÍZÖNTŐ

2018-ban a Vízöntőnek óvakodnia kell az erős érzelmektől: szerelmi függőségbe kerülhet. Ne téveszd össze a szeretetet az energiakötéssel, különben csalódni fogsz, amelyet nagyon nehéz lesz elviselned. Ne félj, hogy valaki elhagy - a megfelelő emberek minden körülmények között megmaradnak. Fontos, hogy ezt most értsd: nem félelmetes, ha egyedül maradsz, sokkal szörnyebb, ha rossz emberrel élsz.

Az évre vonatkozó előrejelzés azt mutatja, hogy a Vízöntő mellett csillag ragyog, és ez a szokatlan személyiség sokat változik életében. A Vízöntő ebben az évben újult erővel beleszeret partnerébe, de az is előfordulhat, hogy a rózsaszín szemüveged összetörik, amelyen keresztül eddig a partneredet láttad.

 

HALAK

A Halak ebben az évben a legboldogabb csillagjegyből a leginkább szerencsétlenné válhat, és fordítva. Az asztrológusok szerint a jegy szülöttei nem tudják, hogyan kell megfelelően felhasználni a haderejüket. Meggondolatlanul előnyben részesíted mindazt, ami elpusztít belülről. Ideje egy új regény új fejezetének megnyitása, és meg kell szabadulnod a sok fölösleges dologtól a fejedben és a személyes életedben. 2018-ban a magányos Halak megtalálhatják a boldogságot, vagy legalábbis kitalálhatják, hol találják meg azt.

A csillagok azt sugallják, hogy a kérdésedre a válaszok az orrod előtt fognak heverni. Tehát meg kell tanulnod észrevenni a sors jeleit. Gyakran kérdezd meg magadtól, hogy mit szeretnél egy kapcsolattól, egy partnertől. A világegyetem válaszolni fog. Az asztrológusok azt tanácsolják, hogy ne akarj minden áron válaszokat kapni, csak bízz a megérzéseidben. Nyisd meg a lelked kapuját magadnak, majd az egész világnak. Ne félj a múltbéli csalódásoktól, hagyd el a múltat - azóta már új emberré váltál. Élj itt és most.

Végül hadd adjak egy tanácsot minden csillagjegy számára: a csillagok befolyásolnak bennünket, hatnak ránk. Ha belesimulunk a sors folyásába, akkor minden könnyebb. Azonban a szabad akarat mindent megváltozhat. Az életed a saját kezedben van! Dönts szabadon!

Ez vár rád a KUTYA ÉVÉBEN: ITT.

Még több 2018-as előrejelzés: ITT.

Még több szerelem: ITT.

dailyhoro.ru

Grincsfa vagy adventi koszorú?

Én a koszorúra szavazok!

Karácsony előtt egyre nő bennem (és szerintem mindenkiben) a feszültség: vajon mindent megvettem? Tetszeni fognak az ajándékok? Megvan otthon minden az ünnepi menühöz? Pedig ilyenkor kellene egy picit leülni, lelassulni, megnyugodni.... A kézműveskedés, a lakás ünneplőbe díszítése is egyfajta meditáció - amely során elménk ellazul, megnyugszunk, és sikerélménnyel tölt el. Manapság egyre többen készítenek grincsfát. Én viszont semmi pénzért nem helyeznék el ilyet az otthonomban!

A Grincs-történet Amerikából került hozzánk. A Grincs egy mesebeli zöld, szőrös lény, aki gyermekkorában egy félresikerült ajándék miatt megutálta a karácsonyt, ezért úgy döntött, hogy ellopja a karácsonyt. Bár egy kislány felnyitja a szemét, a történet végén újra megünneplik a karácsonyt, azonban a történet hozadéka a negatív szimbólumokkal teli grincsfa lett.

grincsfa.jpg pinterest.com


A grincsfa alakja olyan jelkép, mint egy anti-karácsonyfa. A díszfa olyan, mint egy gúzsba kötött fenyő (a bűn megkötöz); a hegye lefelé lóg (nem az Égiek irányába, hanem le, a pokolba); a zsurló pedig egyes mesékben a negatív szereplők neve. Az a két fajta, amiből hazánkban kötik, mérgező (téli zsurló - súlyosan, óriás zsurló - enyhén mérgező növény). Nincs rajta gyertya, vagy világítás sem. Vagyis fénytelen, a sötét oldalhoz tartozik.

Én keresztényként karácsonykor Jézus születését ünneplem, Azét az Istenemberét, aki elvette a bűneimet, megszabadított, szeretetét árasztja mindenkire, aki megnyitja szívét neki. A fény, a szeretet, az öröm a keresztény szimbólumokkal jut el az emberekhez. Ennek egyik legeredetibbje az adventi koszorú.

Az adventi koszorú története nem olyan régi, mint gondolnánk. Az ötlet XIX. századi, egy Johann Heinrich Wichern nevezetű német protestáns lelkésztől származik, aki úgy próbálta karácsonyig múlatni az időt, hogy minden egyes istentiszteleten újabb és újabb gyertyát tűzött a csillárkoszorúba, karácsonyig összesen huszonnégyet. A szokás hamar elterjedt, de a gyertyák száma mára négyre redukálódott.

adventi-koszoru-1.jpg saját kép


Az adventi koszorú eredetileg kör alakú, amely az örökkévalóságot, a folyamatosságot jelzi. A zöld növény a Krisztus által való újjászületést rejti, a gyertyák pedig a fényt és az életet szimbolizálja. Egyre több fény - egyre nagyobb világosság - egyre több szeretet árad a Világban. A koszorú négy gyertyája egy-egy fogalmat szimbolizál: 1. hit, 2. remény, 3. öröm, 4. szeretet.

Te döntöd el, hogyan ünnepelsz...

főkép: pixabay

Ihletadó: ITT.

Ezt üzeni neked a Biblia születési hónapod alapján

Melyik hónapban születtél? A Biblia neked is üzen!

Válaszd ki a hónapot, amelyben születtél, kattints a képre és megkapod az üzenetet! Akár a többi hónap szülöttének üzenetét is olvasd el!

[embed height="0" recommendation="0" sharebuttons="0" fbcomments="0" iteminfo="0"]https://www.playbuzz.com/melbeee10/ezt-zeni-neked-a-biblia[/embed]

Ha van kedved, oszd meg egy barátoddal!

Ez számodra a legjobb ásványkő - horoszkópod szerint

Ásványkő – horoszkóp, vérmérsékleti típusok szerint

Az ásványkövek hatással vannak ránk. Van köztük olyanok, amelyek a karrierünkre, anyagi helyzetünkre és személyes életünkre vannak jó hatással, de vannak olyanok is, amelyek segítségével betegségeinket tudjuk kúrálni.

A Nyugati horoszkóp a csillagjegyeket a négy elem alapján osztja fel: vannak a Tűz, a Föld, a Levegő és a Vízjegyűek. Az elemeknek is van bizonyos minősége, amely meghatározza az egyes csillagjegyek karakterét.

Ezek alapján a tüzes jegyek a KOS, OROSZLÁN, NYILAS. Ők szenvedélyesek, túlfűtöttek, indulatosak. A gyors fellobbanást egy Ametisztből készült karkötő enyhítheti. A tüzes jegyek mindemellett újítók, kreatívak, kommunikatívak is. Az úttörőmunkában az Aventurin segítheti őket, míg a megfelelő kommunikációt a Karneol segítségével érhetik el.

A földjegyek, akik inkább melankolikus temperamentumúak, lassabbak, hagyománytisztelőek, állhatatosak. Ők a SZŰZ, BAK és a BIKA. Nagyon éleslátóak, stabilak de nehezen kockáztatnak, lassan formálódnak. A Borostyán, a Hegyikristály és a Citrin segíthet nekik a stabilitás megőrzésében és az anyagi növekedésben, változásban.

rm-ekszer-6.jpg Citrin - a citromsárga színű karkötő, a narancsos színű pedig Karneol


A levegős jegyek az IKREK, MÉRLEG, VÍZÖNTŐ. Ők érzékenyek, gondoskodók, befelé fordulóak, Empatikus munkakör illik jól hozzájuk, jól kommunikálnak. Azonban eléggé kiszámíthatatlanok, amely a belső bizonytalanságukból ered. Üzleti téren szerencsések, függetlenek. Az ásványok közül az Akvamarin segít számukra kiegyensúlyozottabbá válni, és jobban meg tudnak nyílni általa. Csökkenti a levegős jegyek szorongását. A Jade is hasznos lehet számukra, mert erősíti bennük a szeretetet, segít az önkifejezésben és harmóniát teremt.

A vizes jegyűek a RÁK, SKORPIÓ, HALAK. Ők a legérzékenyebbek, bezárkózóak, igénylik a gondoskodást, ők is gondoskodóak. Empatikusak, amely miatt nem mindegy milyen munkakörben dolgoznak. Gyakran van hangulatingadozásuk. Számukra Rózsakvarc teremt szeretetet, a gondoskodás és harmónia érzését váltja ki belőlük. A Tigrisszem segít a tisztánlátásban. A Turmalin növeli az önállóságukat, erővel és energiával tölti fel őket. Illetve megszilárdítja a barátságot és a szerelmet.

rm-ekszer-3.png Rózsakvarc karkötők


A cikkben szereplő ásványköveket az R.M.Ékszer webshopjában tudod megvásárolni.

Ez az 5 leggyógyítóbb karácsonyi fűszer

Karácsonyi fűszerek, amelyek gyógyítanak.

A tél aromája egyedi és megismételhetetlen. Az ízek-illatok felmelegítenek, és jobb kedvre derítenek. No és persze, akár gyógyítanak is! Azt alábbi fűszerek a legkedveltebbek a karácsonyi étkeknél - és nem alaptalanul. Mutatom, hogyan gyógyítanak.

Fahéj

A fahéj legfőbb hatása: - baktérium- és gombaölő; - vércukorszint csökkentő; - vérrög kialakulását gátló hatás

A fahéjban található értékes vegyület nemcsak a vérrög képződést gátolja, hanem gyulladáscsökkentő mechanizmussal is bír.

A fahéj védi szervezetünket a kórokozókkal szemben. Gátolja a baktériumok és gombák szaporodását, erős hatása van a candidával szemben is. Egyes kutatások azt mutatták, hogy a fahéj gombaölő tulajdonsága erősebb, mint az egyik gyakran használt gyógyszeré (fluconazole). A fahéj emellett kiváló természetes tartósítószer is, pár csepp fahéjolaj képes elpusztítani azokat a baktériumokat, melyek az ételek megromlását okozzák (pl. bacillus cereus).

Vércukorszint normalizáló tulajdonsága főleg 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők számára hasznos, mert javítja a sejtek inzulin érzékenységét. Egy korábbi kutatás eredményei azt mutatták, hogy napi egy teáskanál őrölt fahéj akár 20%-kal csökkentheti a vércukorszintet.

A fahéj a karácsonyi sütik elengedhetetlen alapanyaga, de cukorbetegként akár a reggeli müzlit is megszórhatjuk vele. Én a kávéhoz szoktam hozzáadni egy-egy mokkáskanálnyit belőle.

És íme egy isteni mézespuszedli-recept, IvecCake tollából: ITT.

Gyömbér

A másik karácsonyi íz a gyömbér. A gyömbér nemcsak ételekbe kerülhet, hanem italokat is kiválóan ízesít. Akár szárított, porított, de nyers formában is alkalmazhatjuk. A gyömbér kissé csípős fűszer.

Ha egy dl  mézbe egy hüvelykujjnyi gyömbért reszelünk és naponta ebből egy teáskanálnyit elfogyasztunk, akkor hatékonyan védekezhetünk az őszi-téli időszakban a hörghuruttal szemben.

A gyömbér segíti az emésztést, csökkenti a hányingert. Zsírégető hatása is ismert.

Az ayurvéda egyik kedvelt gyógyítala az Arany Tej - ITT olvashatsz róla.

 

Szegfűszeg

A szegfűszeg értékes hozzávalója lehet akár kompótoknak, de egy jó kis forralt bornak is. És nemcsak az íze miatt érdemes felhasználni, hanem gyógyhatása miatt is. Olyan flavonoidokat és antioxidánsokat tartalmaz, melyek erős gyulladáscsökkentő tulajdonsággal rendelkeznek. Gyengíti az émelygést, hányingert.

Enyhíti a torokfájást, és csökkenti a száraz köhögés tüneteit. Ehhez melegítsünk fel egy csésze vizet, majd tegyünk bele tíz csepp szegfűszeg olajat (csak eredeti, 100%-os, és NE szintetikus olajat használjunk), édesítsük egy kevés mézzel. Naponta 2-3 alkalommal fogyasszuk. Az szegfűolajat szegfűszegből készített főzettel helyettesíthetjük.

A szegfűszeg segíti az emésztést és a cukorbetegségre szintén jó hatással van a benne lévő eugenol.

Bár nyugtató hatása is van, a szegfűszeg az egyik leghatékonyabb afrodiziákum (a férfiak számára: megakadályozza a korai magömlést).

Vanília

A Mexikóból származó kúszónövény éretlen, kiszárított gyümölcse. Az aztékok szerint az istenek fűszereként a vanília erősíti a szívműködést, csökkenti a félelmet és a fáradtságot, de hangulatjavítóként és afrodiziákumként is használták. Az orvostudományban reumára és különböző izom-rendellenességekre javasolják. Sütemények állandó szereplője.

Kardamon

Ez az indiai eredetű fűszer ragyogó összetevő mézeskalács-készítéshez. De orvosilag is jó hatása van, görcsoldó, segíti az emésztést, étvágygerjesztő hatású, és pozitívan hat a hormonháztartásra és a véráramra is. Leggyakrabban megfázás és menstruáció idején alkalmazzák. És persze a karácsonyi sütikben! :)

Melyik fűszer a Te kedvenced? És mi a kedvenc sütid?

süti beállítások módosítása
Mobil