Próbáljuk ki közösen! Nagyobb szükség van rá, mint bármikor!
2005-ben született meg a kezdeményezés Karakaszban, gyermekek együtt imádkozására. A „Millió gyerek imádkozik együtt az egységért és a békéért” nevet viselő kezdeményezés során a cél, hogy 1.000.000 gyermek a világ minden tájáról együtt imádkozzon a világ egységéért és a békéért.
Az együtt imádkozás nemcsak a gyermekek lelkét tölti fel és közelebb viszi őket a Jóistenhez, másrészt, én hiszem, hogy az imák (mégha nem is mindig azonnal, de) meghallgattatást találnak. És ki ne vágyna az ember lelki békéjére, a családok, az országok és az egész világ egységére és békéjére.
Ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson, egyetlen dolgot kell tenni: 2016. október 18-án, reggel 9.00 órakor (de egész nap lehet) minél több gyermekkel (és szüleikkel, nagyszüleikkel) együtt mondani a rózsafüzért. Jézus és a Szűzanya biztosan meghallja, ha ennyi gyermek tiszta szívvel hozzájuk fohászkodik.
II.János Pál pápa ajánlja a Rózsafüzért mint a béke imádságát: „Hiszek ezen ima hatásában mint a családokban és a világon meglévő béke forrásában.”
Pio atya pedig már évekkel megálmodta: „képzeld csak el, mennyire megváltozna a világ, ha egy millió gyerek imádkozná a rózsafüzért.”
Most segíts meg, Mária, ó irgalmas Szűzanya. Keservét a búnak-bajnak eloszlatni van hatalmad. Hol ember már nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. Hő imáit gyermekidnek, nem, Te soha nem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy anya vagy. Most segíts meg, Mária, ó irgalmas Szűzanya. Amen.