Lótusz

Lótusz

Ilyen lesz az időjárás 2020-ban a Dávid naptár szerint

2019. december 19. - Lótusz_blogger

Milyen időre számíthatunk 2020-ban?

Néhány év óta minden évben megvásárolom a Dávid-naptárat (újságárusnál kapható, nem is horror-áron). Nem szoktam minden nap megnézni, inkább olyankor pillantok rá, amikor mondjuk nyáron már tele a hócipőm a kánikulával, vagy épp télen besokallok a hideg, a fagy, a hó miatt. Vagy olyankor, amikor a nyaralást tervezem vagy egy nyáresti, szabadtéri programra vagyok hivatalos.

És ilyenkor, amikor megnézem a kívánt napokat megnyugszom: mert legtöbbször bejön, amit Dávid Mihály, a mérnök “megjósol”.

Már több évben előfordult, hogy anyukám úgy vett a Szegedi Szabadtéri Játékok előadására jegyet, hogy előtte nem csekkolta a naptárt. Én mondtam neki, hogy ez elég rossz időpont... De nem hallgatott rám, se Dávid Mihályra. Ez nem volt jó ötlet. Egyik évben szakadt az eső és az egész nyáron 30 fok körüli hőmérséklet szinte csak arra az egy napra lesüllyedt 10 fokra - ahogy a Mérnök úr megjósolta.

https://lotusz.cafeblog.hu/2019/10/26/2020-ilyen-lesz-a-te-szemelyes-eved-a-szammisztika-szerint/

Mit ígér a Dávid-naptár?

"Az évi középhőmérséklet az előző évinél 0,5 fokkal is magasabb lehet. Ez érezhető lesz május, június, és augusztus hónapokban. Az enyhébb időszakokra az év első felében a hónapok elején, a második felében a hónapok végén várhatunk. A viszonylag melegebb napok lesznek: január 8.,28., február 10., március 7, 17, 29, április 12., 18., 30, június 7, 28, július 10, 30, augusztus 16,26., szeptember 6,19, október 10, 25, november 10,26, december 6,25 körül, míg a hidegebb napok az alábbiak lehetnek: január 15., február 18, 25, március 4., 14, április 4., 24., május 5., 25., június 5., 23., július 13., augusztus 4,, 22., szeptember 17., október 10., 23., november 8., 24., december 14,28, körüli napokban lehetnek.

Az utolsó tavaszi fagy május 5-én, az első téli fagy október 10 közelében lehet.

Havazás: Az utolsó hóesés március 12, 18 körül, az első őszi havazás november 6 körülre esedékes." forrás: Időjárás előrejelzés - Tájékoztat az év időjárásának folyamatáról

 

Előrejelzés havi bontásban

Január-február

Az év első hónapjaiban sem lesz az a nagyon kemény tél. Hidegebbre január közepe-vége felé, és február második felében számíthatunk. Ekkor -10 fok is lehet éjjelenként és nappal sem megy nulla fok felé a hőmérséklet. Csapadék január elején és végén lehetséges. Előbbi inkább eső, utóbbi lehet, hogy hó formájában a hideg miatt.

Március-Április

A tavasz inkább enyhe, mint meleg lesz. A napi maximum szinte végig a 20 fokot fogja súrolni a hőmérséklet, sajnos alulról. Nagyobb mértékű csapadék március 9-13 körül, és április vége felé várható.

Május-június

Az átlaghőmérséklet lassan fog felfelé kúszni, de még így csak 20 fok körül lesz. Azonban napközben már elérheti a 30 fokot is. Viszont június második felében erős hőmérséklet-visszaesésre számíthatunk: 20 foknál nemigen lesz melegebb. Május elején pedig még fagyok is várhatóak. Május-június esősnek ígérkezik. Két-három naponta jelentős esőket mutat az előrejelzés.

https://lotusz.cafeblog.hu/2019/10/27/valassz-egy-mandalat-elarulja-mi-var-rad-2020-ban/

Július-augusztus

A nyár legmelegebb napjai augusztus közepén várhatók, és e két hónap hőmérsékleti csúcsai csak egy-két napon lépik át a 30 fokot. Nem lesz az a nagy forróság, a napi középhőmérséklet 25 fok körüli lesz. Éjszakánként a 15 fok körüli hőmérséklet felfrissíti majd a levegőt. A július szinte végig csapadékot hoz. 

Szeptember-október

A hőmérséklet rohamosan visszaesik: szeptember második felében már csak 20 fok körüli, míg októberben max 15 fok körüli hőmérsékletre számíthatunk. Októberben éjszakánként már fagyok is lesznek. Október közepe lesz a legcsapadékosabb, jelentős mennyiségű eső eshet.

November-december

A november csípősen alakul (10 foknál nem lesz melegebb napközben, azonban a hónap második harmadától még hidegebb lehet: 0 fok körüli hőmérséklet is lehet. Decemberben az átlagos 0-10 fok körül lesz a hőmérséklet: a hónap közepén lesz a hidegebb, az elején és végén az enyhébb idő. Dávid Mihály előrejelzés alapján a december eléggé csapadékos lesz és ennek jó része hó formájában érkezik hozzánk. A karácsonyi időszak fehérnek ígérkezik.

Mikor nyaraljak/teleljek?

A nyaralásra leginkább alkalmas időszak (ha a meleget kedveljük) augusztusban várható.

Síelésre leghangulatosabb a január vége, a november és december.

 

Bevált a 2019-es előrejelzés? ITT megnézheted.

https://lotuszlelek.blog.hu/2019/01/13/ilyen_lesz_az_idojaras_a_david-naptar_szerint_2019-ben

Neked melyik a kedvenc időjárásod? És évszakod?

Nézd meg, régen hogyan jósolták meg az időjárást: Népi megfigyelések egész évre.

https://lotuszlelek.blog.hu/2014/11/19/_erzsebet_megrazta_pendelyet_idojarassal_kapcsolatos_nepi_hiedelmek

 

Fehér karácsonyunk lesz?

A népi jóslatok elárulják.

 

A meteorológia manapság csak 1-2 nappal tud pontos előrejelzést adni, viszont az évszázadok alatt kitapasztalt népi jóslatok általában működni szoktak. Melyek ezek? Olvass tovább és megtudod.

 

https://lotusz.cafeblog.hu/2019/01/13/ilyen-lesz-az-idojaras-a-david-naptar-szerint-2019-ben/

 

November 1. Mindenszentek napja: A nép megfigyelések szerint, ha Mindenszentekkor jó idő van, akkor havas, hideg telünk lesz, ha azonban ezen a napon esik az eső, akkor mérsékeltebb tél vár ránk. Idén november 1-jén nem esett, hanem az egész országban száraz, nem túl hideg idő volt (10 fok). Ha hiszünk a hiedelmeknek, akkor idén havas, hideg telünk lesz.
 
November 11. Márton napja: A Márton naphoz kötődő megfigyelés szerint, ha ezen napon borongós, szürke idő van, akkor a tél is szürke lesz, ha viszont napsütéses ez nap, akkor fagyos tél vár ránk. Idén november 11-én országszerte általában napos, enyhén felhős idő volt, nem esett az eső. A Márton napi jóslás alapján hideg telünk lesz.
 
A Márton nap időjárásából nemcsak a hamarosan beköszöntő télre, hanem a karácsonyi időjárásra is következtethetünk. Egy népi bölcsesség szerint: "ha Márton lúdja jégen áll, karácsonykor sárban botorkál". Mivel idén novemberben nem fagyott, ezek szerint karácsonykor sem lesz olyan enyhe idő, hogy sárban kelljen dagonyázni.
 
November 19. Erzsébet napja: A nép hiedelmek szerint olyan idő lesz karácsonykor, amilyen Erzsébet napján van. Ha ezen a napon esik, akkor enyhe télnek nézünk elébe, nem kell nagy fagyokkal számolni, míg, ha esik a hó, akkor karácsonykor is havazni fog. Az idei Erzsébet napon nem esett se eső, se hó, és az egész országban az átlagosnál "melegebb" volt. Ha működik Erzsébet jóslata, nem lesz fehér karácsonyunk, és az átlagosnál melegebb szenteste elé nézünk.
 
 
November 25. Katalin napja: Az ismert mondóka szerint:
„ha Katalin kopog, karácsony locsog”,
azaz, ha Katalinkor fagy vagy esik a hó, akkor latyakos karácsony várható. A fehér karácsonynak kedvez, hogy idén november 25-én országszerte enyhe, száraz idő volt (11 fok), és nem süllyedt fagypont alá a hőmérséklet, még éjszaka sem.
 
November 30. András: A mondás így szól:
„Szent András fehér inget veszen, karácsonykor feketét",
vagyis a november végi havas idő latyakos ünnepeket hoz. Idén november 30-án sem hó, sem eső nem volt, eszerint reménykedhetünk a fehér karácsonyban. A népi bölcsesség szerint András napjából a következő év időjárására is következtethetünk. Ha ezen a napon havazik, akkor kellemetlen, sáros, esős újesztendő vár ránk. Van egy olyan népi jóslás is, hogy november 30-án 12, a hónapokat szimbolizáló hagymagerezdet besóznak, és amelyiken a só újévig elolvad, az a hónap esős lesz majd.
 
 
A fentiek alapján úgy tűnik hogy az idei jóslatok eléggé ellentmondásosak. :( Karácsonyig már csak alig két hét van, sajnos csak találgathatunk, hogy milyen időnk lesz.  A hosszabb intervallumokba bocsátkozó meteorológiai előrejelzések alapján enyhébb, szárazabb időt jósolnak a karácsonyi ünnepek idejére, ezek alapján nem lesz fehér karácsonyunk.
 

Ilyen soká lesz egy fenyőfacsemetéből karácsonyfa

Ennyi idő alatt nőnek meg a legkedveltebb fenyőfafajták.

Hamarosan itt karácsony és már biztos vannak néhányan, akik már beszerezték a feldíszítendő fenyőfát. Sőt, a Facebookon kalandozva, olyan bejegyzések is akadnak már szép számmal, amelyben a szerzők az otthonukban felállított feldíszített fenyőfák képeit osztják meg a publikummal.

Manapság már a műfenyő se gáz. Vannak nagyon szépek. Na és persze legalább nem az élő fákat vágjuk ki 3 nap kedvéért.

Igaz, hogy a karácsonyfának szánt  fenyőfák nem az erdőben nőnek, hanem gazdaságokban, karácsonyfának árulják. Azt tudnunk kell, hogy a kedvelt fenyőfák akár 10 évig nőnek, mire egy meleg szobában végzik.

A három – karácsonyfaként legkedveltebb – fenyőfa: az ezüstfenyő, a luc és a normandiai fenyő.

https://lotusz.cafeblog.hu/2016/12/04/angyali-adventi-kalendarium/

 

Ezüstfenyő

Életmódja, termőhelye

A legigénytelenebb fenyők közé tartozik; szinte bármilyen talajon megél. A szárazságot és a szennyezett levegőt is elviseli. Hazája az Egyesült Államok délnyugati része, de állományt nem alkot. Bár párás klímában és jó talajon fejlődik legszebben, elég jól tűri a szárazabb, páraszegény klímát is, különösen a viaszosabb lombú, ezüstös-kékes fajták. A nálunk elterjedt Picea-fajok közül a legvárostűrőbb és talán a legdekoratívabb faj.

Az ezüstfenyő növekedési ideje

Nagy általánosságban az ezüstfenyő csemete növekedésnek 3 fázisát különböztetjük meg magvetés idejétől számítva:

Első fázis: 4 évig tart, amikor a növekedés lassú: fenyőcsemete: 1-4 évesig.

-1 éves ezüstfenyő csemete: 3-4 cm magas, vékonyka szárral, kb. 1 cm magas tűlevél résszel, 3 cm magas szárral.

-2 éves ezüstfenyő csemete: még mindig egyszálas. 3 cm magas szárral, 3-8 cm magas tűlevél résszel.

-3 éves ezüstfenyő csemete: kissé elágazódik, szára vaskos, csak kicsit magasabb mint a 2 éves normand csemete.

-4 éves ezüstfenyő csemete: elágazódása szélesebb, szára vaskosabb. Inkább szélességbeli növekedés jellemzi, nem pedig a magassága nő számottevően.

Második fázis: 3 évig tart: az ezüstfenyő csemete 5.- 6.- 7. évéig: az átmeneti növekedés szakasza: a növekedés lassú, a csemeték gyökérzete helyezkedik a talajban, a földfeletti rész nem nő többet mint néhány cm. 5.-6. évben: 5-10 cm.

-5 éves: kb. 35-40 cm magas vaskos, erős fenyőcsemete

-6 éves: 50- 60 cm magas, erős fenyőcsemete, már mutatja karácsonyfa formáját. 6. évben a magassági növekedés eléri a 20 cm-t.

-7 éves korban a magasság 70-80 cm, 1 méter körüli lehet.

Harmadik fázis: 8.- 9. év: a gyors növekedés fázisa, amikor az évi magassági növekedés kb. 50- 70 cm lehet, és így

-8 éves korban a ezüst fenyőcsemete eléri az 1,3 - 1,5 m-es magasságot

-9. évben az ezüstfenyő átlag 2 méter.

https://lotusz.cafeblog.hu/2016/12/01/hova-tedd-a-karacsonyfad-a-feng-shui-megmondja/

erdei.jpg pixabay: erdei fenyő


 

Lucfenyő

A lucfenyő már régóta az egyik legkedveltebb és legtöbbször használt karácsonyfa.  Az utóbbi időben azonban nagyon megelőzte a Nordmann fenyő.

Származása, elterjedése, megjelenése

Az északi mérsékelt égöv hegyvidékein és a tajgában erdőalkotó. A kifejlett lucfenyő példányai 20–60, legfeljebb 95 méter magasak is lehetnek, felismerhetők kúp alakú koronájukról, csavarodó ágaikról. Gyökérzete sekély, szétterülő. Vékony kérge pikkelyes. Szúrós tűlevelei általában négyélűek, szórtan állnak. Vékony tobozpikkelyei nem hullanak le. A tűlevelek egyenként nőnek az ágakon spirális elrendezésben, minden tű egy-egy levélpárnán. Lecsüngő tobozai éretten általában lehullanak.

Életmódja, termőhelye

Kezdetben nagyon lassan nő — tíz év alatt egy, esetleg két méter magasra. Ezt a gyors növekedés ideje követi, a 25-30 méter magasságot 30-60 évesen éri el. Az intenzív növekedés 100-120 évig tart. Leginkább a kontinentális éghajlatot kedveli. Szinte bármilyen talajon megél. Sekély gyökérzete miatt a viharok könnyen kidöntik. Tűlevelei 4–10 éves korukban hullanak le.

Lucfenyő növekedési szakaszai

Első fázis: 4 évig tart, amikor a növekedés lassú: fenyőcsemete: 1-4 évesig.

-1 éves luc fenyőcsemete: 6-7  cm magas, vékonyka szárral, kb. 4 cm magas tűlevél résszel, 2 cm magas szárral.

-2 éves luc fenyőcsemete: még mindig egyszálas. 3 cm magas szárral, 17-20  cm magas tűlevél résszel.

-3 éves luc fenyő csemete: kissé elágazódik, szára vaskos, csak kicsit magasabb mint a 2 éves normand csemete.

-4 éves luc fenyőcsemete: szélesen elágazódik, szára vaskos, inkább szélességbeli növekedés jellemzi, nem pedig a magassága nő számottevően.

Második fázis: 3 évig tart: a normand fenyőcsemete 5.- 6.- 7. évéig: a növekedés átmeneti szakasza: lassú a növekedés, a csemeték gyökérzete a talajban elhelyezkedik, a földfeletti rész nem nő többet mint néhány cm.  5.-6. évben: 5-10 cm.

-5 éves: kb. 60 cm magas vaskos, erős fenyőcsemete

-6 éves: 90cm magas, erős fenyőcsemete, már mutatja karácsonyfa formáját. 6. évben a magassági növekedés eléri a 20 cm-t.

-7 éves korban a magasság  1,2-1,3 méter körüli lehet.

Harmadik fázis: 8. év: a gyors növekedés fázisa, amikor az évi magassági növekedés kb. 50- 70 cm lehet, és így

-8 éves korban a luc fenyő csemete eléri az 1,7 - 2 m-es magasságot

https://lotusz.cafeblog.hu/2016/11/24/melyik-fat-valasztanad-karacsonyfanak/

luc.jpg pixabay: luc fenyő


 

Ezért  olyan népszerű a Nordmann fenyő

Az 1990-es évek óta egyre nagyobb szerepet kap a Nordmann fenyő. Ő váltja fel az eddig népszerű karácsonyfa fajtákat - régebben a lucfenyő és az ezüstfenyő volt a legkeresettebb. Térhódításának okai egyfelől megjelenése miatt: a robusztusság és egyenletes növekedés. Emellett az, hogy méregzöld tűlevelei puhák, nem szúrnak. A normand fenyő fűtött szobában is nagyon hosszú ideig megtartja tűleveleit. Kinézete: egyenletes és piramidális a növekedése, amelyben az ágak körkörösen vannak elrendezve. A tűlevelei szintén körkörösen helyezkednek el az ágakon, ez lehetővé teszi, hogy ez a fajta fenyőfa dús, tömör, és ez adja diszítő értékét.

Növekedési fázisai

Első fázis:  normand fenyőcsemete: magvetés, kelés időszaka 1 éves korig: 1 éves normand fenyőcsemete: 3-4 cm magas, vékonyka szárral, kb. 1 cm magas tűlevél résszel.

Második fázis: 3 évig tart, amikor a növekedés lassú: fenyőcsemete: 1-4 évesig.

-2 éves nordmann fenyőcsemete: még mindig egyszálas. 3 cm magas szárral, 3-8 cm magas tűlevél résszel.

-3 éves nordmann fenyő csemete: kissé elágazódik, szára vaskos, csak kicsit magasabb mint a 2 éves normand csemete.

-4 éves nordmann csemete: elágazódása szélesebb, szára vaskosabb, inkább szélességbeli növekedés jellemzi, nem pedig a magassága nő számottevően.

Harmadik fázis: 3 évig tart: a normand fenyőcsemete 5.- 6.- 7. évéig: az átmeneti növekedés szakasza: a növekedés lassú, a csemeték gyökérzete helyezkedik a talajban, a földfeletti rész nem nő többet mint néhány cm. 5.-6. évben: 5-10 cm.

-5 éves: kb. 35-40 cm magas vaskos, erős fenyőcsemete

-6 éves: 50- 60 cm magas, erős fenyőcsemete, már mutatja karácsonyfa formáját. 6. évben a magassági növekedés eléri a 20 cm-t.

-7 éves korban a magasság 70-80 cm, 1 méter körüli lehet.

Negyedik fázis: 8.- 9. év: a gyors növekedés fázisa, amikor az évi magassági növekedés kb. 50- 70 cm lehet, és így

-8 éves korban a normand fenyő csemete eléri az 1,3 - 1,5 m-es magasságot

-9. évben a normand fenyő átlag 2 méter.

lotusz.cafeblog.hu/2016/11/22/melyik-karacsonyfadisz-jellemez/

macikari.jpg pixabay


Továbbra sem vagyok fenyőszakértő, ezért a cikk összeállításában a http://www.fenyofa.hu, és a www.wikipedia.hu weboldalról származó adatokat használtam fel. Viszont értelmetlennek látom évente a rengeteg fa kivágását. Egy 2018-as statisztika szerint, a magyarok átlagosan évente 2,5 millió fenyőt vásárolnak karácsonyfának (forrás: Napi.hu)

https://lotusz.cafeblog.hu/2016/12/11/mit-arul-el-rolad-a-karacsonyfad/

Erre figyelj, amikor Ganésát helyezel el az otthonodban!

Erre figyelj, amikor Ganésát helyezel el az otthonodban.

Ganésa az egyik legfontosabb istenség a hinduizmusban. Keleten szentélyekben, de az otthonokban is megtalálható, és egy ideje a nyugati világban is egyre többen Ganésa szobrot helyeznek el otthonoukban vagy épp a munkahelyükön, abban bízva, hoy áldást hoz majd számukra.

Van azonban néhány szabály, amellyel érdemes tisztában lennünk, amikor a hindu istenséget invitáljuk otthonunkba.

 

Ganésa szimbolikája - milyen legyen a kiválasztott szobor?

ganesha-1-pix.png pixabay


Legyen nagy a feje: nagy fej, hatalmas gondolatok (legyenek minél nagyobb álmaink)

Legyen nagy füle: hogy jobban halljunk (megtudjuk a lehetőséget)

Legyen kicsi szája: kis száj, kevés beszéd (annyi, amennyi kell)

Agyar: megtartani a jót, elhárítani a rosszat.

Modaka (süti): Sadhana ajándéka

Nagy pocak: hogy jól tudjunk megemészteni az életben jót is, rosszat is.

Ormány: magas hatékonyság és jó alkalmazkodóképesség.

Kéz: áldást adó, amely áldást hoz illetve megvéd spirituális téren.

Pici szemek: jó koncentrációs képesség.

Prasad: sütis tál - az egész világ a lábaid előtt hever és a kérésedre vár.

Egér: Ganésa lábánál egér ül, ez az ő hátas állata. Az egér képes mindenen átrágni magát, előtte nincs akadály.

 

Szimbolika

Ha új dologra vágyunk, új dolgot kezdünk az életben, akkor Ganésa segít nekünk. Ő az öröm, boldogság és siker istene, Ganésa az ősidők óta áldást hoz vagyonnal, anyagiakkal kapcsolatban. Elháríta az előttünk álló akadályokat.

Hová helyezd el?

Vannak olyan helyek az otthonunkban, ahová Ganésát elhelyezve megerősíti a siker és a boldogság rezgését. Vastu (az ayurvéda építészet tudománya) szerint a legjobb elhelyezése a ház északkeleti sarkánál van. Ez a legjobb hely a pooja-szoba (meditációs hely) felállításához is.

Fehér Ganésa

A boldogságot, a békét és a jólétet keresõ embereknek otthonukba Fehér Ganésát érdemes hozniuk, mivel ez a különleges szín a szándék tisztaságát és a lelkiséget képviseli.

Ganapathi

Azok, akik a növekedésre vágynak, vigyenek színes Ganapathi szobrot otthonukba, egy olyat, amely lótuszon ül: ez az emberiség szellemi felemelkedését jelképezi.

Ülő Ganésa

Az ülő Ganésa a lehető legjobb az otthonod számára. Ő egy nyugodt, de határozott hozzáállást képvisel - pontosan azt az energiát, amelyet otthonra szeretnél!

Ormány

Milyen legyen Ganésa ormánya? Az ülő Ganésa ormánya ha a bal karja felé hajlik, ez a boldogságot és a sikert képviseli. Ha Ganésa jobb keze irányába hajlik az ormánya, nehezebb a helyzet: a cél ugyanaz, és elérhető, viszont csak akkor, ha a rituálékat betartjuk! Ganésánk legyen kövér és boldog!

Ganésa a munkahelyen

Ha munkahelyeden szeretnél elhelyezni Ganésa-szobrot, akkor mindenképpen olyat válassz, amely álló pózban van. Ez energiát és lelkesedést hoz a munkához.

Figyelj a részletekre!

Amikor elhelyezed Ganésa-szobrod, ne feledkezz meg a sütiről és egérről sem. Ezek nélkülözhetetlenek céljaid eléréséhez! Az egér az anyagi vágyad elérését szimbolizálja, amely jó teljesítménnyel elérhető, de soha nem zavarja a belső békét. Az édesség azt jelenti, hogy nem zavarják meg az örömöt, ezért érintetlenül hagyják.

Csak egy kell!

A szentélyedben mindig csak egy Ganésát tarts. Két vagy több Ganésa elhelyezése ellentétes energiákat gerjeszthet. Csak egyre van szükség a hatékonysághoz!

Emlékezz a céljaidra!

Mindezen szabályoknál sokkal fontosabb, hogy tiszteld Ganésát, minden alkalommal, amikor meglátod képét, mondj egy áldást, vagy mantrázz. Lássa a szándékod, akkor megmutatja nekünk az utat a boldogsághoz, a belső békéhez és a sikeres élethez. Ő a kitartás szimbóluma is. Higgy és várj, és ragadd meg a lehetőséget, ami feléd érkezik.

Hallgasd meg minél többször az alábbi mantrát:

https://www.youtube.com/watch?v=vkcGyZTbz0c

Így fordítsd a magad javára a tízmilliószoros napok erejét!

Így fordítsd a magad javára a tízmilliószoros napok erejét!

human-3056693_1280.jpg pixabay


2019. november 18. az év negyedik tízmilliószoros napja: Lhabab Düchen = “A mennybemenetel napja”

A Lhabab Düchen, a negyedik tízmilliószoros nap a kilencedik holdhónap 22. napja. Ekkor ünneplik a tibetiek Buddha mennybemenetelét, ekkor ment az égiek közé, hogy tanításait az isteneknek is elmondja, és hogy köszönetet mondjon az édesanyjának, amiért segített neki kiszabadulni az élet körforgásából. Hívei kérésére azonban nem maradt az égiek között, hanem Visvakarma isten létráján visszatért a földre.

Miért fontos ez a dátum számunkra?

A buddhizmus vallási évében 4 alkalmat tartanak tízmilliószoros napként számon. A négy nap egy-egy holdfázissal köthető össze. Ilyenkor különleges energiák áramlanak és ezzel lehetőséget kínálnak számunkra is, hogy töltekezzünk, változzunk, változtassunk életünkön. Igyekezzünk szebbé és jobbá tenni saját magunk és mások életét.

Hogyan fordítsd javadra az energiákat?

Bármennyire is  nehéz, már ébredéskor gondolkodj pozitívan, és mondd is ki hangosan:

JÓ NAPOM (LESZ) VAN!

Folytatásként egész nap figyelj oda magadra, másokra:

  • Kerüld a negatív helyzeteket, panaszkodó embereket!
  • Te is kerüld a panaszkodást, igyekezz pozitívan állni a felmerülő problémákhoz, feladatokhoz.
  • Sőt, ha teheted, vonulj el, figyelj befelé.
  • Hallgass olyan zenét, amely tisztít, feltölt, boldoggá tesz.
  • Ha vitára okot adó helyzetbe kerülsz, légy higgadt.
  • Légy laza, ne vedd fel a dolgokat, legyél feladatorientált.
  • Ha rossz érzés kerít hatalmába, arra is figyelj oda: lehet, hogy bensőd figyelmeztet valamilyen veszélyre - ilyenkor állj meg, lassíts be!
  • Ne görcsölj rá semmire: ez a nap egy lehetőség - azonban életed minden egyes napja egy lehetőség - szóval ne görcsölj rá! Amit tudsz, hozzál ki belőle, de ne legyél elégedetlen, ha nemúgy alakulnak a dolgok, ahogy tervezted.
  • Légy engedékeny magaddal és másokkal szemben is: ne kritizálj!
  • Ha valami jó dolog történik veled aznap (bármikor), adj hálát érte. A hála egy pozitív teremtő erő.
  • Ha valamire nagyon vágysz és már régóta kiszemelted, ezen a napon vedd meg és fizetéskor a legnagyobb szeretettel és hálával add érte oda a pénzt.

ESTE, lefekvés előtt adj hálát az aznap töréntekért: minden apró dolgot vegyél figyelembe és köszönj meg az Univerzumnak/Istennek... akihez fohászkodni szoktál.

https://lotusz.cafeblog.hu/2016/02/21/mit-tegy-es-mit-ne-tegy-a-tizmillioszoros-napon/

Jövőre mikor várhatóak a tízmilliószoros napok? Vésd be a dátumokat:

https://lotusz.cafeblog.hu/2019/10/28/ezek-lesznek-a-tizmillioszoros-napok-2020-ban/

süti beállítások módosítása
Mobil