Lótusz

Lótusz

Ilyen temperamentumot kaptál Istentől

2019. április 04. - Lótusz_blogger

Vérmérsékleti teszt, azonnali jellemzés.

A vérmérséklet (latinul temperamentum) egy adott személy jellemvonását dönti el. A latin "temperare", vagyis az "összekeverni, elegyíteni" igéből ered, a "temperantia" főnév pedig "mérsékletességet" és "önuralmat" jelent. Mindez azt jelenti, hogy ritkán van olyan ember, aki tisztán egy típusú vonásokkal jellemezhető. A vérmérséklet leginkább az érzelmek, a beszéd, a mozgáskultúrával jellemezhetők.

Az időszámításunk előtti 4.-5. században élő görög orvos, Hippokratész különböztetett meg először személyiségtípusokat, amelyeket szerinte négy testnedv, és ezek aránya befolyásolt az emberekben. Bár a négy testnedvvel kapcsolatos feltételezéseit kutatások azóta megcáfolták, azonban egyben igaza volt: a különböző hormonok (is)  felelősek a viselkedésünkért, mivel bizonyos érzelmekre másfajta észlelést váltanak ki. A személyiségtípusokat a mai napig általában négy csoportra osztják, Hippokratészhoz hasonló elveket vallva.

Most pedig, ha kíváncsi vagy, melyik személyiségtípushoz, vérmérsékleti típushoz tartozol, akkor töltsd le a tesztet, amelyben csak ikszelgetned és karikáznod kell, hogy megtudd: kolerikus, szangvinikus, flegmatikus vagy épp melankolikus vérmérsékletű vagy.

Íme a teszt pdf formátumban:  ITT.

Megvan, hogy melyik típushoz tartozó válaszok voltak túlsúlyban? Akkor ez lesz a fő karaktered. Az alábbiakban elolvashatod, mi jellemez.

A személyiségtípusokat először is két-két típusba sorolhatjuk: két extrovertált vérmérséklet van: a szangvinikus és a kolerikus. Ők a tevékenyebbek, kifelé-fordulóbbak, fontos számukra a tevékenység, a környezetük.

Míg az introvertáltak (befelé fordulóak): a melankolikus és a flegmatikus vérmérsékletűek. Ők az energiát befelé hasznosítják,  gondolkodásra, elmélkedésre hajlamosak a cselekvés helyett. Az extrovertáltakkal szemben az a céljuk, hogy megértsék a világot.

A szangvinikusok

Jókedvűek, magabiztosak és optimisták. Jól érzik magukat társaságban és könnyen barátkoznak. Rendkívül kreatívak és álmodozók, de sokszor nem érnek munkájuk végére, vagy hajlamosak a késésre. Az is előfordulhat, hogy elfelejtenek dolgokat. Lételemük a beszéd, szociálisak, hisznek abban, hogy amit tesznek, az jó - nem szégyenkeznek semmi miatt. Munkahelyükön lelkesek és motiválóak mások számára is. Emberközpontúak, kedélyesek, kedvesek és élénkek. A legnépszerűbb emberek közülük kerülnek ki.

Pozitívumok: kíváncsi, örök gyerek, nagy mesélő, a jelenben él, érzelmes és demonstratív, könnyen barátkozik, kreatív és színes egyéniség

Negatívumok: naiv, hangos, mindig túloz, könnyen haragra lobban, sokat panaszkodik, feledékeny, nem tud koncentrálni, fegyelmezetlen és felszínes

Híres szangvinikusok: Franklin D. Roosevelt, Bill Clinton, Robin Williams, Tigris a Micimackóból

A kolerikusok

Elnevezésük a középkorban alakult ki (az epe a harag és indulat kiindulópontja, ebből származik az elnevezés). Ők eléggé "erős" temperamentumúak. Hirtelen haragúak, lobbanékonyak, mégis felkészültek és fegyelmezettek - a tökéletes vezető jellemzőivel megáldottak. Tele vannak ambícióval. Erősek a motivációik, jó kezdeményezőek, és keményen dolgoznak - sokan közülük politikai és katonai vezetői pályán mozognak. A kolerikusok túlteszik magukat az életből fakadó nehézségeken és közben sokat teljesítenek. Munkahelyükön legyőzik az akadályokat és sikeresen elvégzi a feladatokat, viszont ha valami nem sikerül nekik könnyen depresszióba eshetnek.

Pozitívumok: született vezető, dinamikus, független, önellátó, elkötelezett, célratörő, jó szervező, jól reagál vészhelyzetben, csapatban is jól dolgozik

Negatívumok: mindig ő a főnök, türelmetlen, érzelemmentes, nem tudja elengedni magát, túl domináns, nem tolerál hibákat, manipulál, sosem kér bocsánatot

Híres kolerikusok: Napóleon, Margaret Thatcher, Bill Gates, Oprah Winfrey

A melankolikusok

Melankolikus, vagyis szomorú, búskomor, mélabús. Azonban a melankolikusok legfőbb jellemzője az elmélkedő, mélyen gondolkodó ember.  Őket a nagymértékű gondosság, komolyság jellemzi. Szeretnek egyedül lenni, kedvelik a csendet. Nagyon érzelem-központúak, érzelmeik vagy az eksztázisig emelhetik, vagy a kétségbeesésbe taszíthatják őket. Szeretnek időt szánni arra, hogy több oldalról közelíthessenek meg egy dolgot. Szívesen csatlakoznak másokhoz, azt szeretik, ha mások kezdeményeznek irányukba. Munkahelyén a melankolikus a jó minőségről, lelkiismeretességről és kreatív megoldásokról gondoskodik. Kreativitásuk miatt könnyedén válhat író, költő vagy tudományos téren feltaláló belőlük, emiatt a "tökéletes" típusnak is nevezik a melankolikusokat.

Pozitívumok: tehetséges, kreatív, analitikus, maximalista, filozofikus, érzékeny mások gondjaira, idealista, önfeláldozó, lelkiismeretes

Negatívumok: hajlamos a depresszióra, pesszimista, a negatívumokra emlékszik, mazochista, kritikus, bizonytalan, tele van ellentmondással, esetenként hipochonder

Híres melankolikusok: ERnest Hemingway, Hillary Clinton, Vincent van Gogoh, Füles a Micimackóból

A flegmatikusok

A flegmatikusok "nyugodt" vérmérsékletű emberek, akik érzelem nélkülinek tűnhetnek. Szinte lehetetlen motiválni, vagy valamilyen cselekvésre ösztönözni őket, lassúak és lusták tudnak lenni. Olyan dolgokkal szeretnek foglalkozni, amelyek nem veszik igénybe túl sok energiájukat. Viszont kedvesek, lehet rájuk számítani, kiszámíthatóak és hűséges barátok. Szinte minden helyzetet diplomatikusan kezelnek, mivel pozitívak és nyugodtak a legmelegebb szituációban is. Társaságban passzívak, jobban szeretik az embereket figyelni, mint aktívan részt venni egy beszélgetésben. A munkahelyen az együttműködőek.

Pozitívumok: kényelmes, összeszedett, nyugodt, szimpatikus, kedves, csendes, szellemes, konfliktuskerülő, jól dolgozik nyomás alatt is, jó hallgató, élvezetes beszélgetőtárs

Negatívumok: önző, kerüli a felelősséget, aggodalmaskodó, nem lelkes, önelégült, túl könnyen veszi a dolgokat, nincs motivációja, lusta, ellenáll a változásoknak

Híres flegmatikusok: Keanu Reaves, Tim Duncan.

Mindez az összefoglaló nem azért készült, hogy elkeseredj, vagy dühös légy... Inkább azért, hogy jobban megismerd önmagad. Hogy így még inkább elfogadd és szeretni tudd magadat!

források: parkatt.hu; wikipedia.hu

főkép: pixabay

Szentek, akik segítenek anyává válni

Meddőség? Babavárás? Gyermeknevelés? Ők segítenek!

Már régóta szeretnél gyermeket? Vagy éppen babát vársz? Vagy már megszületett gyermeked és szeretnél minél jobb anya lenni és vigyázni, életben tartani a gyermekedet? Akkor nincs más dolgod, mint hogy kéred a Szenteket, hogy segítsenek neked ebben.

pregnancy-775041_960_720.jpg pixabay


Antiochiai Szent Margit (289–304)

Vértanúként halt meg. Egyike volt a tizennégy segítőszentnek. Börtönbe vetették, ahol sárkány alakban meglátogatta a sátán, és lenyelte őt. Margit azonban a vadállat gyomrában magasra emelte a feszületet, mire a sárkány gyomra megrepedt, ő pedig kiszabadult. Ezért Margit a várandós és a szülő nők patrónája.

 

Szent Gerard Majella (1726–1755)

Fiatalon elhúnyt olasz világi testvér az anyák egyik védőszentje. Egyszer egy asszony, aki majdnem életét vesztette a szülés során, a hasára tette azt a zsebkendőt, amit Gerard Majella hagyott náluk évekkel korábban, nem sokkal a halála előtt. Ezután az asszony biztonságban világra hozta egészséges gyermekét.

 

Páduai Szent Antal (1195–1231)

A szegények védőszentje, aki segít az elveszett tárgyak megtalálásában, azonban a várandós nők és meddőségben szenvedők és kisgyermekek pártfogója is. Talán azért, mert a híres legenda szerint a karjában tartotta a gyermek Jézust; vagy mert – ha már az elveszett dolgokkal kapcsolatban hozzá fordulhatunk – segíti a nőket, hogy „megtalálják” a termékenységüket.

church-2386641_960_720.jpg pixabay


 

Szent Mónika (332–387)

Szent Ágoston édesanyja volt. A nők gyakran türelmetlenek a terhesség utolsó heteiben. Ilyenkor fordulhatunk hozzá, mert Ő óriási türelemmel viszonyult a fiához. (A segítségét kérhetjük akkor is, ha csalódtunk a gyermekünkben.)

 

Szent Dympbna (7. század)

Szűz, vértanú. A terhesség során sokat szorongunk, mert félünk a változástól, a fájdalomtól, vagy mert aggódunk, hogy egészséges lesz-e a gyermekünk. Dymphna a mentális zavarokban és pszichés betegségekben szenvedők védőszentje, így segíteni tud abban, hogy elménk és lelkünk megnyugodjon.

 

Kildarci Szent Brigitta (453–525)

Szent Patrik mellett Írország másik védőszentje. Szent Brigitta a újszülöttek, csecsemők védelmezője is, akihez érdemes odafordulni, hogy védelmezze azokat, akik segítenek nekünk a szülésben, és a kisbabánkat is.

 

Szent Rajmund (Nonnatus) (1204–1240)

Egy katalán fogolykiváltó rend tagja volt. A nonnatus arra utal, hogy császármetszéssel jött a világra, miközben édesanyja meghalt. Ennélfogva ő a várandós és a szülő nők, az újszülöttek, valamint a szülészek, csecsemők védőszentje.

 

Szent Erasmus (?–303)

Ő a tizennégy segítőszent egyike. Kínhalála körülményei miatt hozzá fohászkodhatnak mindazok, akik görcsöktől és hasi fájdalomtól szenvednek, így a vajúdó anyák is. Akkor is kérhetjük a segítségét, ha hasfájós a kisbabánk.

 

Szent Gianna Beretta Molla (1922–1962)

Ő egy olasz gyermekorvos volt, akinél két hónapos terhessége idején derült ki, hogy rosszindulatú daganata van a méhében. Feláldozta az életét a negyedik gyermekének megszületéséért. Egészséges kislánynak adott életet, ő azonban egy hét múlva meghalt. Kérjük őt, hogy járjon közbe a születendő gyermekünkért, illetve értünk is.

 

Szent Filoména

Filoména nevéhez több száz csoda fűződik, melyek nagyrésze az olasz kisvárosban, Mugnano del Cardinale-ban történtek, ahol ereklyéit 1805 óta őrzik.

Egy édesanya hozta a templomba nyomorék gyermekét, az átváltoztatás szavainál a születése óta béna gyermek mozogni kezdett és a szentmise végeztével saját lábain jött ki a templomból. Egy vak kislány szemeit az édesanyja az ereklye mellett égő mécses olajával kente meg, amire a gyermek látni kezdett. A mécses olajához mai napig csodás gyógyulások kapcsolódnak. A legnagyobb csoda egy francia fiatal lány gyógyulásához fűződik, a neve Pauline Marie Jaricot (1799-1862).

Ez az ima csodát tesz az életedben.

 

mother-mary-3405282_960_720.jpg pixabay


Szűz Mária

Isten anyjához bármikor fordulhatunk. Ő különösen erős támasza a várandós nőknek. Ő az ismeretlenbe lépett, amikor igent mondott arra, hogy a világra hozza Isten fiát, Ő minden aggodalmunkat s félelmünket megérti, elfogadja és segítneünk, közbenjár értünk.

Forrás: Aleteia.org

főkép: pixabay

Buddha-naptár

2019. április hónap minden napjára egy-egy Buddha-idézet.

buddha-2562910_960_720.jpg pixabay


Decemberben elindítottam egy sorozatot... illetve akkor még nem gondoltam, hogy minden egyes hónapban újra kell majd gondolnom a témát! :) Mert annyira hálás vagyok... Hogy már vannak olyan olvasók, akik várják a következő havi naptárat. És rá is kérdeznek, hogy mikor is lesz már a következő? Ez annyira jól esik! :)

Idáig az alábbi Naptárak születtek:

És most áprilisra, úgy gondoltam, hogy picit változtatok a dolgon. Április hónapra egy olyan naptárat állítottam össze, amelyben minden napra egy-egy idézet kerül. Az idézetek pedig Buddhától származnak - legalábbis az ő nevéhez fűződnek.

A naptárt pdf-ben le tudod tölteni innen:

Buddha naptár 2019 április

További érdekes cikkek Buddhával:

  • A karma 4 törtvénye, amely életedet megváltoztatja: ITT
  • Buddha 15 csodája: ITT
  • Válassz egy Buddhát, mondj el egy mantrát: ITT
  • 6 módszer, amivel jó karmát teremthetsz: ITT
  • Válasz egy Buddhát: ITT.
  • 33 buddhista szabály: ITT
  • A karma 12 törvénye, amely hitünktől függetlenül hat ránk: ITT
  • 10 zen elv: ITT
  • Ezt üzeni Buddha a 12 csillagjegynek: ITT
  • Buddha 14 figyelmeztetése: ITT.

Legközelebb milyen témában, kitől származó idézetekből összeállított naptárat látnál legszívesebben?

4 csillagjegynek meghatározó lehet az április

Ezeknek a csillagjegyeknek fordul a sorsuk áprilisban.

Áprilisban sorsfordító események történhetnek négy csillagjegy számára. Bár egy nyugodt hónapnak indul az április,lesznek olyanok, akik sokáig emlékezni fognak rá. Még akkor is, ha első látásra furcsának és kilátástalannak is tűnik valami, ne add fel, mert a végkifejlet a lehető legjobb lesz számodra. Ha márciusról magaddal hoztál problémát, akkor azt is meg tudod majd oldani...

SZŰZ

Ha javítani szeretnél az életeden, és biztosítani szeretnéd a stabilitást és a jó bevételt, akkor jó, ha áprilisban összekapod magad! Nem lesz hiába való az igyekezeted: amint megteszel egy lépést a változás felé, az élet azonnal felkínálja a lehetőségeket erre. Még akkor is, ha nem akarsz ilyen szép tavaszi hónapban a munkára és üzletre gondolni, mégis tedd meg: ezzel tudod biztosítani a jövőt. Ez a szép időszak szerencsés lesz, de mindedez tőled függ: hogy milyen célt tűzöl ki magad számára. De ami a legfontosabb - a munkán kívül az életed más területein is változások kezdődnek. Ha magányosnak érzed magad, akkor a környezeted megváltoztatásával új, megfelelő emberek lépnek be.

 

BIKA

Az asztrológusok rendkívüli sikerekkel teli áprilist jeleznek a Bika számára. Ez  a hónap alkalmas lesz arra, hogy az életedet elrendezd. A lényeg, hogy használd ki azokat a lehetőségeket, amelyeket az élet felkínál számodra. Ezek a véletlen lehetőség csak számodra lesznek elérhetőek, ragadd meg őket. Képes leszel gyorsan emelkedni magasabb szintre, be tudod biztosítani magad és még szeretteidnek is segíthetsz. Meg kell erőltetned magad: idén áprilisban sodródnod kell az árral és el kell kapnod a fonalat a későbbi jókért.

Az április alkalmas lesz a magánéleted rendezésére is: családalapítás is lehet számodra elérhető cél. Azok számára, akik régóta vágynak gyermekáldásra, sikert érhetnek el.

 

SKORPIÓ

Úgy néz ki, hogy a sikeres időszakod tovább is folytatódni fog. De ehhez néhány dolgot meg kell tenned: az első és legfontosabb dolog az, hogy tagadd meg a kommunikációt azokkal az emberekkel, akik a múltba húznak vissza. Le kell zárni a múltat, el kell engedni, ami fáj és visszahúz. A mérgező embereket, helyzeteket el kell engedned. A második fontos dolog: a munka, munka, munka...  Most nem szabad lazsálni - még akkor se ha a tél lefárasztott és próbálod összekaparni magad... Adj bele mindent! Ha ezt megteszed, elérheted a céljaidat. Ne engedd el magad.

 

KOS

Ebben a hónapban minden a helyére kerül, ami eddig zavaros vlt az életedben. Most minden nagyon közel van hozzád - csak ki kell érte nyújtani a kezedet: bármi is okozott eddig fejfájást számodra: akár nehéz kérdésekre adott válaszok, akár a személyes életed alakulása, akár a nehéz helyzetből való kiút megtalálása. Akkor fogsz helyes döntést hozni, ha rögtön megteszel, ha valamit felkínál az élet, késedelem és habozás nélkül.

Az április olyan mesés szerelmet hozhat számodra, anely annyira tiszta és fenséges, hogy te magad is megdöbbensz rajta. Ez az ember hihetetlenül egy hullámhosszon van veled. rel, aki méltó csodálatra méltó. De a románc kibontakozása tőled is függ: gondolkodj, mielőtt mondasz vagy csinálsz valamit!

főkép: pixabay

Nyári időszámítás - óraátállítás

2019. március 30-én éjjel, 31-én hajnalban 2 óráról 3 órára kell állítani az órát.

óraátállítás.jpg kép forrása: 168ora.hu


Talán már csak 1-2 ilyen alkalom lesz.... Ugyanis az Európai Unió megszavazta, hogy 2021-ben lesz utoljára óraátállítás....

De miről is van szó?

Magyarországon az óraátállítás hatását 2012-ben vizsgálták és a MAVIR arról adott hírt, hogy 120 GWh-nyi (gigawattórányi) energiát lehet megspórolni vele, ami 30-40 ezer háztartás éves fogyasztásának felel meg. Az óraátállítás 1980 óta szerte a világban bevezetésre került.

Milyen általános előnyei vannak az óraátállításnak?

Az óraátállítás hasznos lehet azok számára, akik életritmusa nagyjából egybeesik a természetes fény ritmusával (akik napközben dolgoznak). Mivel hosszabbodnak a napok, rövidülnek az éjszakák, a szürkületben történt balesetek száma csökken. A kevesebb mesterséges fény használata miatt az energiafelhasználás is csökken. Természetes fénynél pedig az olvasás során szemünket is jobban óvjuk.

Mik lehetnek az óraátállítás hátrányai?

Az ellenzők egy része azzal érvel az átállítás ellen, hogy az energiamegtakarítás nem annyira jelentős. Az emberekre, a közérzetre rövid távon káros lehet az óraállítás. Ezekben az időszakokban a balesetek száma megnő. Emellett elektromos kütyüjeinket is át kell állítgatni, kivéve, ha automatikusra van állítva az idő frissítése rajt. Mivel reggelenként ismét sötét van (pedig már hogy örültünk a reggeli madárcsicsergésnek és fénynek!), ezért a depresszióban szenvedők is nehezebben viselik az átállást. Érdekesség, hogy az állatvilágot is megzavarja, legalábbis a háziállatokat! Például a teheneknél a lefejt tej mennyisége csökken egy ideig.

A cicám olyan, mint egy ébresztőóra. Pontosabban működik, mint az atomóra. Ha reggel 5 óra, akkor elkezd fészkelődni és engem kezd el ébresztgetni (van, hogy finomabban, van, hogy durvábban: amikor nemcsak a mancsát veti be birizgálás céljából, hanem a mancson lévő körmeit is). Viszont tavaly, amikor reggel első alkalommal csörgött az óra egy órával korábban, úgy aludt, mint a bunda. Amikor ébresztgetni próbáltam, olyan fejet vágott, mint aki egész éjjel bulizni volt, és ölni tudott volna a szemével. :)

Egészségügyi hatások

Sokak számára az óraátállítás akár 1-2 hétig tartó kellemetlen közérzettel, fejfájással, figyelmetlenséggel, csökkent koncentrálóképességgel jár, mivel az ember belső, biológiai óráját nem lehet egy pillanat alatt átállítani. Az alvási ciklus is felborul, az ember este nem tud elaludni, reggel pedig kialvatlanul ébred. A tavaszi óraátállítás utáni három napban jelentősen megnövekszik az infarktusos esetek száma. (az őszi visszaállításkor hasonló mértékben csökken). A tavasszal néhány napig (egyénenként változó) reggelente az a jellemző, hogy a melatonintermelés még nem állt át, a glükokortikoidszint is alacsony. A  vércukorszint még az alvási időnek megfelelő, ami nem elég a nappali aktivitáshoz. A csecsemők, a gyerekek és az idősek szervezete nehezebben alkalmazkodik az óraátállításhoz. Különösen megterhelő az évi kétszeri óraátállítás az alvászavarokkal küzdő és a szervi betegségekben szenvedő embereknek. Amíg a belső és külső óra nem kerül összhangba, a következő tünetek léphetnek fel:

  • Alvászavarok
  • Fáradtság
  • Depresszív hangulat
  • A szívfrekvencia ingadozása
  • A koncentrálóképesség csökkenése
  • Ingerültség
  • Étvágytalanság
  • Emésztési problémák.

 

Tanácsok az átálláshoz

  • A szabadban végzett reggeli könnyű futás vagy gyors séta növeli a szerotonin előállítását az agyban, ami elősegíti a megváltozott külső ciklushoz való igazodást.
  • A reggeli sötétségben az erős mesterséges fény alkalmazása meggyorsítja a belső óra fényhez való szinkronizálását.
  • Az óraátállítást követő 10 napban legyünk különösen óvatosak és körültekintőek a közlekedésben, és a balesetveszélyes otthoni elfoglaltságokat is kerüljük (például ablakmosás).

Téged meg szokott viselni az óraátállítás?

süti beállítások módosítása
Mobil